Új-Delhi - 2016.08.28

A tegnapi szokatlan bejegyzés-befejezésnek az az egyszerű oka, hogy sikerült írás közben bekómáznom, és amikor magamhoz tértem, csak arra a pár szóra maradt erőm, ami a poszt vége lett. Ma viszont bepótlom a mocsokról, szarról, és egyéb szívmelengető dologról szóló beszámolómat, de ezután megpróbálom majd csak a szépet és a jót prezentálni, mert nem akarom senkinek a kedvét elvenni attól, hogy ideutazzon.

Kezdjük tehát a mocsokkal és a negatív dolgokkal, amit itt 1-2 nap alatt sikerült látnunk, átélnünk, vagy éppen belelépnünk. India retkes, ezt nem lehet szépíteni. Elképesztő a kosz és a totál igénytelenség mindenhol. Nem mondom, hogy minden ember igénytelenebb lenne itt, mint egy disznó, de gondoljunk csak bele, ha a másfél milliárd embernek csak a 20%-a ilyen, már akkor is többen vannak, mint az USA teljes lakossága. Gyanítom azonban, hogy nem 20% csupán ez a szám. Megpróbálom csak röviden összefoglalni, mi az, ami az átlag utazót kiboríthatja itt kb azonnal érkezés után:

Az utcán és bárhova nézve annyi szemetet látni, hogy ehhez képest Nepál egy kórházi műtő tisztaságával vetekszik. A szemét jelentős része növényi hulladék, ami kurva büdös, így rothadás szaga terjeng a város jelentős részén. Ezt toldjuk meg mindenféle állat és ember vizeletének és szarjának a szagával és látványával, és máris közelebb járunk a teljes képhez. Ezen kívül mi folyamatosan hányó emberekbe botlottunk, pont mint egy átlag péntek este a pesti bulinegyedben, de itt nem az alkohol a kiváltó ok. Monszun van, szóval a rohadó hulladék és a fos/hányás/pisa kombó szépen fel is ázik naponta egyszer, hogy azután a rendkívül erős nap és meleg egy következő szintre repítse a szagélményt. Ilyen körülmények között élnek, dolgoznak, szaporodnak emberek itt, és fel sem tűnik nekik szerintem, mert mindenki szemetel, mintha kötelező lenne, az utcára szarnak, ha ahhoz van éppen kedvük (van nyilvános WC amúgy, és használja is a többség), és a konténereket, ahol vannak, simán kiborítják az utca közepére, hogy átnézzék, van-e a rohadó zöldség között valami használható. A többit az eső majd elmossa, gondolhatják, de nincs csatornarendszer, így semmi nem tűnik el. Mi a központi bazárban lakunk, ami még olyanabb, mint a város gazdagabb része, itt láttam például életem legnagyobb patkányát, amire először azt hittem, hogy macska. Nem akartam nagyon a fertőt fotózni, mert nem így akarok emlékezni a helyre, de jöjjön pár kép, ami azért közelebb visz minket ahhoz, mi van itt. Ja, és igen, az utolsó képen az egy letakart hulla az utca közepén, ami csak ott van hagyva, és nem mai darab lehet, mert szaglott már rendesen.

Aztán a trágyán kívül természetesen vannak itt még emberek is. Ezekból annyi van, hogy minden négyzetcentiméterre jut egy, így privátszféra, mint olyan, itt nem létezik, soha nem vagy egyedül, csak a szobádban. Jelentős részük büdös is és koszos, de nem ez a baj, hanem, hogy minden fehér férfit milliárdosnak gondolnak, így nem szállnak le róla, illetve minden fehér nőt kurvának. Ezért barátnőmet állandóan fütyülik, a szájukat nyalogatják, de volt, aki meg is csípkedte őt hátul, ami eléggé kiborította szegényt. Én arra vártam, hogy a pöcsét mikor veszi elő valamelyik és kezdi el felénk himbilimbizni. Odajönnek hozzánk, megérintenek, mintha valami másik égitestről jöttünk volna, és folyamatosan fotóznak. Engem ez nem zavar, mosolyogva odaállok pózolni, de az időbeosztásunkat azért felkavarja, hogy nem tudunk haladni. Ehhez tegyünk hozzá még gyerek koldusokat, akiket nem lehet levakarni, meg árusokat, aki nem értik, miért nem akarsz 100 forintért ugráló gumibékát venni, és kész is vagyunk.

Ezzel megpróbálom lezártnak tekinteni ezt a témát, és remélem, nem lesz rá szükség, hogy újból felhozzam. Inkább írok a csodákról, amik itt fogadtak, amik az épületek. Érkezésünk napján azonnal nyakunkba vettük a várost és sétáltunk egy nagyot. A város főterét, parlamentjét, és az India-kaput tudtuk belesűríteni a délutáni programba. Az első etapot gyalog teljesítettük, majd miután egy tuktukos ürge negyed órán át követett minket, és halmozott el "jobbnál-jobb" ajánlataival, a többit tuktukkal. 200 forintért vitt minket több mint egy órán át, cserébe csak két boltba kellett bemennünk körülnézni, ahol nem vettünk semmit. A hülyének is megéri :)

A Connaught Place-ről sokat nem tudok írni, a városban itt van a legtöbb elit bolt, a közepén meg egy tiszta kis park, ami a szeméttenger közepént felüdülést jelent. Az India-kapu egy világháborús emlékmű, és tulajdonképpen egy diadalív, amiből Bombayben is van egy hasonló. A parlament semmi extra, az elnöki rezidenciához meg nem lehet közel férkőzni, így nem tudok sokat mondani róla. a környéke viszont gönyörű.

Következő nap is sétával indítottunk, aztán a hulla, meg egy parknyi heroinista után úgy döntöttünk, nem sétálunk egy métert sem többet ebben a városban, csak turisztikai helyeken. Mivel álmos vagyok nagyon és már órák óta szenvedek a képek feltöltésével, inkább angol Wikipedia linkeket csatolok ide a látottakról, fényképezni a legtöbb helyen nem engedélyezett.

A napot a Laxmi Narayan hindu templomban kezdtük, ami turisták által nem nagyon látogatott, de nagyon szép, és megéri ide elgyalogolni. 

Ezután egy másik, egy Jhandewalan nevű templomba sétáltunk, ahol valami elképesztő tömeg volt, és sor állt áldásért. Ezt inkább átélni volt érdekes, mint maga a látnivaló-faktor, az élményt csak a sok koldus gyerek rontotta le.

Jött a Nigambodh Ghat, ami tulajdonképpen egy hely, ahol a halottakat égetik, és eresztik a folyóba ezután. Ilyet láttunk Nepálban, de itt kicsit más volt az egész, rengeteg volt az ember, az égő halott és sehol egy turista.

Utána jött a legborzalmasabb séta a hullával, és a drogosokkal, mire eljutottunk a Vörös Erődbe, ami az egyik fő látványosság Új-Delhiben. Ez egy csodálatos épületegyüttes, de sajnos belül kicsit le van pusztulva. Újítgatják, de sok a munka még vele. A turista-árazás viszont felháborító. Míg a helyiek 30 rupiáért bejuthatnak, ez a turistáknal 1000-be kerül. Ez nem kevés pénz, és belül nem ér ennyit az épület. Kívülről viszont mindent megér.

Delhi óvárosa következett, ami inkább egy bazár, teljesen lerohadt épületekkel és irtózatos kosszal. Itt sétálni is érdemes, mert tényleg egy élmény (az utcák olyan szélesek, mint egy folyosó a buszon az ülések között), de a legjobb talán egy riksával körbevitetni magunkat. Mi is ezt tettük. Egy pár szebb hely a környéken:

Itt található a Jama Masjid, ami egy hatalmas mecset, és egy képrázatos épület. Sajnos itt is csak az előtte levő piacnak nevezett bódéváros, ami hazavágja a látványt.

A napunkra a koronák az Akshardam tette fel. Igez, ez egy vadonatúj épület, de szerintem a világ legszebbje. Én még ilyenben nem jártam, teljesen le volt esve az állunk. Fotózni itt nem lehet, így ajánlom a google képkeresőt. Annyira ügyelnek, hogy ne szelfizzenek az emberek odabent, hogy egy reptereket megszégyenítő biztonsági ellenőrzés sorozaton kell átesni ahhoz, hogy be tudjunk jutni. Ez maga egy órát vett igénybe, de minden perce megérte. Sajnos már szürkületben jutottunk el ide, de egészen fantasztikus volt így is az egész. Nem voltunk még a Taj Mahalnál, de fel kell kötnie a gatyáját, mert ezt szerintem nem fogja überelni. Lőttem azért két képet párszáz méter távolságból kintről.

Holnapra is maradt éppen elég látnivaló, hülyeség Delhibe 3 napra jönni csak, de most ez jutott nekünk.