Budapestről valameddig Ázsiába

2016. július 14. 01:14 - Powerpill

35. nap - A Bajkálhoz érve

Khuzir - 2016.07.11

 Ahogy számítottam rá, a Bajkál lett orosz utunk legjobb része, és ez még csak az első délután és este volt.

Reggel korán keltünk, mert ránéztünk a térképre, és a buszpályaudvar, ahonnan indultunk Irkutszkból a város másik végén volt, és ahogy megtanultuk az elmúlt 3 hét alatt, az orosz városok nagyon nagyok, gyorsan közlekedni bennük meg lehetetlen. Hát ez Irkutszkra nem volt igaz, nagyon gyorsan odaértünk szemerkélő esőben, hulla fáradtan. Lebizniszeltük a burját sofőrrel az utat és vártunk. Miközben ácsorogtunk a nem túl barátságos környéken, megismerkedtünk egy ausztrál párral, Matt-tel és Sarah-val, akikkel valahogy olyan jól összepasszoltunk, hogy innentől elválaszthatatlanok lettünk, és gyakorlatilag a nap végéig folyamatosan beszélgettünk. Ők két éve vannak úton, és annyi helyen jártak, hogy felsorolni sem lehet. A 4 órás, amúgy roppant érdekes tájakon vezető buszút azonnal eltelt, dacára az utastérben velünk utazó, elképesztő büdös kutyának és a seggfej öregasszony tulajdonosának, aki nem engedte még csak résnyire sem kinyitni az ablakot. De legalább nem lettünk éhesek…

Egy rövid kompút után megérkeztünk Olkhonra, ami a térképen egy apró, begyalogolható szigetnek tűnik, egyébként marha nagy, csak kocsival lehet eljutni A-ból B-be. Amúgy ha valaki egyszer erre járna, fontos fejben tartani, hogy a kompra esetenként fél napot is kell várni, mert bárt gyakran közlekedik, először a buszokat engedik fel rá, amikből sok jár errefelé, így az autósok hiába állnak a sor elején, simán előfordulhat, hogy 2-3 hajóval később jutnak csak át a szigetre.

Igazából arra számítottam, hogy egy sűrű erdős táj lesz az egész, ehelyett a mongol sztyeppékre emlékeztető látvány jellemző az egész régióra. Az, hogy ez mindig ilyen volt, vagy csak egyszerűen kivágtak minden fát, mint pl Izlandon, nem tudom, de majd utána olvasok. Én mindenesetre nem jártam még ilyen helyen, teljesen új volt az egész, így rengeteg fotót lőttem csak a füves dombokról, ami biztos nem túl izgalmas, de íme pár:

Szóval ilyen a Bajkál ezen része, a hatalmas erdők innen északra jellemzőek, de a levegő így is olyan friss mint nem sok helyen, ahol eddig voltam. Khuzir, a falu, ahol lakunk az elkövetkező 3 napban, egy viszonylag apró, de forgalmas hely, nagyon sok turista jár erre, de mégis élő az egész, nincs balatoni hangulata. Nagyon megéri rááldozni azt a pár óra pluszt, és idejönni, mert Listviyanka, ahova a legtöbben mennek, nekem egyáltalán nem volt vonzó, ez a falu meg egész egyedi hangulatú.

Becsekkoltunk a szállásra, ahol közölték, hogy az ár, amin foglaltunk, csak egy személyre érvényes, így kétszer annyiba került, mint arra számítottam, ráadásul itt mindenért külön kell fizetni, beleértve az internetet is, szóval ha az ember jót akar, elkerüli a Nikita’s Homestead nevű helyet, és keres egy olcsóbb szállást, bár az tuti, hogy nem a Bajkál mellett lesz. Amúgy nagyon jó a szállás, én döntöttem úgy, hogy inkább maradunk itt, dacára az árnak (ami amúgy 50 Euro kettőnkre egy napra, félpanzióval, de ez nagyon sok errefelé). Szóval internet nincs, mert fizessen érte a tököm, így irány a Bajkál. A szavak helyett beszéljenek a képek. Csak egy rövid megjegyzés ide, hogy a sámánkultúra itt az egyik legelterjedtebb a világon, gyakorlatilag mindenhol belebotlik az ember a nyomaiba. Nagyon sok fáról lógnak szalagok, és egész véletlenszerű helyeken lehet totemoszlopokba botlani.

Sétánk után vettünk füstölt Omult, ami egy, csak a Bajkálban megtalálható halfajta, és nagyon finom, csak utána két napig büdös az ember keze. A parton üldögélve találkoztunk Matt-tel és Sarah-val, akikkel megbeszéltük, hogy este ugyanitt megnézzük a naplementét pár sör társaságában. Mi elvonultunk vacsizni, ami valami borzasztó szar robbantott csirke volt, én nem is ettem meg, szóval szerencse, hogy bevágtuk azt a kilós halat előtte. Az újabb utazási tanács, hogy ne fizessen az ember a félpanzióért, mert a kaja fos, és egy hároméves sem lakik jól tőle.

Miközben ettünk, odalépett hozzánk egy nő, aki egy nyelvi tábort vezet iskolásoknak, és megkért, hogy evés után menjünk vele, és tartsunk egy előadást a gyerekeknek angolul, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, stb. Boldogan megtettük, és nagyon élveztük, mert a gyerekek csüngtek a szavainkon, és bár itt minden nap ezt csinálják, ezen kívül szinte soha nem találkoznak külföldivel, és hiába beszélnek jól angolul, gyakorolni nem tudják azt. Több, mint egy órát velük voltunk, miközben az ausztrálok ránk vártak a parton.

Naplemente után jóval azért sikerült találkoznunk, és üldögélni a parton, ahova pár gyerek is követett minket. Ezután elmentünk négyen egy sörkimérésbe, ahol egy hosszú asztal, körbe mocsár részeg burjátokkal fogadott minket, és ha már ott jártunk, le kellett velük tolni egy vodkát. Mattnek egyébként rasztás a haja, ami errefelé ismeretlen dolog, így őt nem is akarták elengedni, belediktáltak vagy fél üveg házit. Én az első féldeci után elmenekültem a szomszédos sörkimérésbe a lányokkal. Hajnali kettőig maradtunk, mert körénk gyűlt egy csomó helyi arc, akikkel közösen szórakoztattuk egymást.

Holnap elsétálunk négyesben a parton következő faluig, ami 10km-re van innen, szóval reggel kelni kell.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://foldonvizen.blog.hu/api/trackback/id/tr258885546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Budapestről valameddig Ázsiába