Budapestről valameddig Ázsiába

2016. július 18. 18:46 - Powerpill

41. nap - Ha már Mongólia fele járunk...

Ulánbátor - 2016.07.17

Ha már egyszer ilyen hülye nevet adtam a mai posztomnak, akkor indolkoljuk meg. Tehát a Mongólába veneztő útról kéne írnom, de arról nehéz lenne sokat összehoradni, így csak annyi, hogy nem túl izgalmas, de vannak benne érdekességek, ha az ember tömegközlekedik.

Szóval Ulan Udéből a legokosabb dolog valami buszt választani, mert a vonat kb 10 órával vesz többet igénybe a határátelés miatt, meg aztán szar is azon ülni. Én megvettem a jegyemet az ablak mellé, hogy tudak farkat nézni (=aludni) az úton, de mire beszereztem a reggelimet, egy kövér orosz muff már a helyemen ült. Sebaj, majd leszáll ugyebár, de nem... Végig jött Ulánbátorig.

Az út a határig nem a legérdekesebb tájakon vezetett, linkeltem már ilyen képet a Bajkál mellől. A különbség csak annyi, hogy errefele már nem nagyon jöttek le az oroszok, maximum burjátokat látni, de inkább azokat sem. Az orosz rész unalmas, egyszer megáll a busz valami városban, ahol vannak szovjet épületek, de az emberk már nagyon nem oroszok.

És egyszercsak átléped a határt, ami nem olyan, mint a hegyeshalmi, hanem inkább Afrika. Mi, amikor erre játunk, voltunk az egyetlen busz, szóval papíron az átlépés egyszerű lett volna. Az oroszok nem is szaroztak sokat, röpke másfél óra alatt átengedtek. Nem volt rosszabb, mint egy afrikai átkelés. Nem tudom, mire fossák össze magukat, de a Mongoloknak is ki van adva, hogy a legbrutálabb hidegháborús időket idézve léptessék be az embereket. Ez megy is, mert miután felültünk újra a buszra, háromszor ellenőrizték a belépési papírjainkat, hogy minden rendben van-e. De legalább pár embernek van munkája. Az étterem bejárata, ahol a busz megáll, meg így néz ki:

Az átlépés után egy nagyon érdekes, de unalmas út következik, mert kb örökké tart. Darkhan, Mongólia második legnagyobb városa viszont vicces, mivel az ember egy várost képzel el, de amit kap, az inkább Szolnok alsónak felel meg. Fogalmam sincs, az emberek miből élnek meg itt, de úgy látszik, megy, mert vannak vagy 100.000-en.

Innentől Ulánbátorig az út gyarkorlatilag ugyanolyan unalmas, csak pár helyen töri meg a látképet valami jurtatábor. Mivel mi sikeresen a szabad hét (a nemzet ünnep) után mentünk be a városba, és mivel mindenki a szabadban szereti itt tölteni az idejét, képzelhetjük, mi volt az utakon. Káosz. Káosz a sokadik hatványon. Errefelé nem sokat számít, ki mivel van, lényeg, hogy erősebb legyen. Mi erősek voltunk, és megérkeztünk...

Megismerkedtem egy amerikai formával, aki itt él 10+ éve, és útbaigazított. A táv, amit én le akartam gyalogolni a buszállomástól a hostelemig volt másfél óra busszal. Ez kb dubaji élményeket hozott fel, mivel a város nem túl nagy, de hosszú. Tényleg hosszú.

Amikor sikerült megérkeznem 14 óra út után a hostelbe, és hallani, hogy elbaszták a foglalásom, mert júniust értettek július helyett, hát mondanom sem kell, orgazmikus volt. Csekkoltuk, és tényleg ők baszták el, de ez van, ma egy 14 ágyas szobában alszom, de miven két napja nem sikerült, így teljesen mindegy is.

Holnap városnézés...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://foldonvizen.blog.hu/api/trackback/id/tr368898878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Budapestről valameddig Ázsiába