Budapestről valameddig Ázsiába

2016. július 30. 06:31 - Powerpill

47. nap - Élő és kitömött állatok

Yol-völgy - 2016.07.23

Ma megint egész napos autózáson vagyunk túl, de ezt szerintem innentől le sem fogom írni, mert állítólag ez lesz a túra végéig.

Reggel felköszöntöttük a makaói lányt születésnapja alkalmából, de utána már indultunk is tovább, mert hosszú út és utána hosszú séta várt ránk. A mongol folkzenének már kezdem megtanulni a szövegeit, mivel sofőrünk csak egy CD-t hozott az útra, így minden nap ugyanarra indítjuk a napot. Annyira nem rossz, csak már unalmas, így 3 nap után. A vezetést napközben csak egy városi megálló törte meg, ahol feltöltöttük készleteinket. Dalanzadgad egy mongol szinten közepes városnak felel meg, de gyakorlatilag ez is csak egy olyan hely, ahova a körnékbeli nomádok jönnek ha valamire szükségük van, elképzelni nem tudom, hogyan lehet itt élni. Íme a főutca:

 

A város után nem túl sokkal a Yol-völgyben (Yoliin Am) találtuk magunkat, ami azért érdekes, mert itt télen nagyon hideg van, befagy az egész, és csak általában augusztusra szokott elolvadni. Nekünk nem volt szerencsénk, idén elég meleg van, így pár hete már eltűnt a jég, a séta mindenesetre kellemes volt 5 km-en keresztül.

Az egész környék tele van rágcsálókkal, mindenféle mérteben, amik össze-vissza rohangálnak az ember előtt.

Sajnos itt is sikerült összefutnunk az elkerülhetetlen szelfibotos ázsiaiakkal, aki eléggé csökkentették a hely élvezeti értékét, de a helyiek belőlük élnek, szóval, nem hőzöngök. Sokan hozzák ide fel a lovaikat és vezetik rajtuk körbe ezeket a turistákat, bár őket láthatóan nem igazán érdekli az egész. Nekünk viszont szerencsénk volt, mert mivel nem a telefonunkon bámultuk folyamatosan magunkat, kiszúrhattunk messziről egy ritka kőszáli kecskét, amit még a mongolok is megbámultak, mert tényleg nem gyakran látni. Sajnos túl messze volt, hogy jó fotókat tudjak róla készíteni.

Ami viszont ezután következett, az szerintem a teljes további túránk fénypontja. Elmentünk egy kis múzeumba a völgy bejáratánál, ahol valami olyannyira elkúrt kitömött állatokat sikerül kiállítani, hogy le kellett ülnünk, mert nem tudtunk a röhögéstől talpon maradni. Az itteniek nem értették, mi tetszik nekünk ennyire, azt meg főleg nem, hogy miért akartunk éjfélkor még bemenni a múzeumba. Egy válogatás a legjobbakból:

Hát már csak ezért megért Mongóliába jönni. Holnap a homokdűnékhez megyünk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://foldonvizen.blog.hu/api/trackback/id/tr88923042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Budapestről valameddig Ázsiába