Budapestről valameddig Ázsiába

2016. augusztus 13. 18:58 - Powerpill

60 - 62. nap - Vonaton 3.

Lhásza - 2016.08.07

Hosszú az út Tibetig.

 A fenti kis mikuláscsomagot 2 teljes nap vonatozásra készítettem be, amit nem volt egy leányálom végigutazni. Már azzal kezdődött, hogy a pekingi Nyugati pályaudvar akkora, mint egy repülőtér, és annyian is vannak az utasok. Emiatt, meg persze a kínai sorbanállási morál miatt elég sokat kellett a jegyért (amit a tibeti utazási iroda már megvett nekem) ácsorogni harákoló és hörgő emberek között. Szerencse, hogy 4 órával az indulás előtt mentem ki az állomásra, mert minden biztonsági átvilágítást, meg sorbanállást összeszámolva másfél óra alatt jutottam el a váróteremig.

Amikor végignéztem azon az iszonyatos szervezettségen, ami itt a pályaudvaron van, és belegondoltam, hogy ha nekünk otthon erre a szintre kéne egyszer eljutni, inkább szüntessük meg a MÁV-ot, rúgjuk ki az összes talpnyaló, milliókat kereső vezért és igyuk el azt a pénzt, mert ez esélytelen. Az utasok terelése (igaz a kínaiak és a birkák között csak anyi különbség van, hogy előbbit nem kell évente nyírni), az információ-szolgáltatás, és úgy en bloc az egész rend, ami a vasútnál jellemző errefelé, számunkra Asimovi tudományos fantasztikum. Nem kell kínaiul egy szót sem tudni, hogy mindent megértsünk, pedig nincs kiírva sokminden angolul.

Az első vonat, ami Xiningbe ment, teljesen tele volt. A rendszer hasonló, mint az oroszoknál, csak színvonalban van olyan 150 évnyi eltérés. Itt a harmadosztályú kabinokban 3-emeletes ágy van, tehát 6 ember. Az ágyak nem kényelmesek, és kínaiakra vannak méretezve, tehát egy kétméteres ember nehezen tud kinyújtózni. Én pont emiatt a legfelső szintet kértem, ahol bár felülni nem tudtam, olyan kevés volt a hely az ágy és a plafon között, de a folyosó felett kialakított bőröndtartó rész kb 50cm-rel meghosszabította az ágyam hosszát. A 6 emberre összesen 2 szék van a folyosón tehát az alsó ágyakon kell ücsörögni, de valahogy mégsem volt abszolút kényelmetlen érzés.

10-kor este takarodó van, és mindenki megy is szépen aludni, majd kb reggel 7 körül indul el a szaró-gépezet, amikor két órán keresztül képtelenség a budiba bejutni. Mire kireggeledett, mi egy gyönyörű hegyes tájon jártunk már valahol Hszian környékén talán. Alagútból hídra, hídról alagútba, kb így lehetne jellemezni ezt a szakaszt. Néha meg átrobogtunk valami falun, ami azért eléggé különbözik a nagyvárosoktól.

Kora délután megérkeztünk Xiningbe, ami egy elég érdekes város, mivel pont a történelmi kína és az ujgúr területek határán van. Emiatt itt a lakosság nagyrésze muszlim, de mégis kínai, kinézetre nem olyanok, mint az ujgúrok. A város tele van mecsetekkel, de elfér mellettük a buddhista templom is. A fejkendős kínai nők meg kifejezetten viccesnek tűnnek. Itt töltöttünk el összesen 5 órát, mielőtt a lhászai vonat elindult volna, de a biztonsági vizsgálat és a tibeti papírok ellenőrzése megint sikeresen lefaragtak a várakozási időből.

Vonatra fel, ágyba be, ez volt az este dióhéjban. 22 óra volt az út megint, de immáron sokkal érdekesebb tájakon. Reggel, mikor felkeltem, enyhe másnaposságot érztem, ami elgondolkoztatott, hisz nem ittam semmit már jónéhány napja. Ekkor eszméltem rá, hogy már igencsak 4000 méter felett járunk, és még soha nem jártam ilyen magasan, így a szervezetem kissé meglepődött. 

Délelőtt aztán mindenkit kiparancsoltak az ágyból, mivel elértük a kritikus magasságot, ahol nem szabad feküdni, mindenkinek a folyosóra kellett mennie kb 20 percre. Itt már tényleg 5000 méter felett jártunk, és elég ritka volt az oxigén. Sokan szédültek és lettek szarul, nekem semmi bajom nem volt egy alkalmankénti légszomjon kívül. A tájak errefelé leginkább Mongóliához hasonlítanak. Ha nem tudnám, hogy bőven 4000 felett vagyunk, simán azt mondanám, hogy a Góbiban járunk valahol.

Sok kínainak kellett oxigént adni, ami iszonyat vicces volt. Volt egy fazon, aki majdnem megfulladt, annyira nem kapott levegőt, így adtak neki lélegeztető csövet, de a következő megállóban rongyolt le a vonatról és pattintott egy sört, meg rágyújtott egy cigire 4500vméter magasan. Meg kellett volna tapsolni, amikor jött vissza a vonatra és épphogy elérte a lélegeztetőt, mielőtt megfulladt volna.

A fenti képen látszik, milyen mérnőki teljesítmény ez a vonat. Bár az egésznek annyi a célja, hogy Tibetet mégkönnyebben meg tudják szállni a kínaiak, és ezrével menjenek oda, mégis elképesztő egy dolog az egész. Ilyen magasságokban már permafroszt van, így az vonal nagyrésze lábakon áll (a képen éppen nem járunk annyira magasan). A falvak itt már egyre kisebbek, emberi jelenlétnek a nyomát nem látni annyira gyakran, mint az előző napi út során, ahol kb végig ipar- és mezőgazdasági területek között jöttünk leszámítva a hegyes részt. Ezek a falvak azonban még nem tibetiek.

Egyszercsak szépen megérkeztünk Lhászába és véget ért a laza két és fél napos vonatozásom. Átestem a kötelező biztonsági vizsgálatokon, majd gyorsan megtaláltam a transzportomat, ami elvitt a szállodámba. Egy négycsillagos hotelben helyeztek el, a szobát egy skót sráccal osztom meg, aki a következő hétben az egyik útitársam lesz. A város hangulata egészen egyedi, teljesen magával ragadott, de erről csak holnap fogok írni, amikor elidul a túrám és a napot Tibet fővárosában fogjuk tölteni.

Címkék: Kína Tibet Peking
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://foldonvizen.blog.hu/api/trackback/id/tr6710408286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Budapestről valameddig Ázsiába