Budapestről valameddig Ázsiába

2016. augusztus 18. 15:21 - Powerpill

71. nap - Szembesülve a pusztítással

Katmandu - 2016.08.16

Sajnos a mai bejegyzésemnek nem nagyon lesz pozitív hangulata, mert ami ebben az országban tavaly történt, arról nem igazán lehet pozitívan írni. Félek, hogy az elkövetkező napokban is úton-útfélen azzal fogok szembesülni, hogy micsoda irtózatos pusztítást végzett a múlt tavaszi két földrengés.

Mint írtam tegnap, a Majom-templomot (innentől legyen Swayambhunath, mert a másik neve csak a külföldiek által használt) immáron barátnővel újból meglátogattam, és ezúttal nem csak a majmokat ültem le fotózni, hanem végre én is körbejárhattam. Az elmúlt két hónap Buddhista templomai és kolostorai után én már nem sok újra számítottam, így igazából ezt az egészet csak Lala miatt tettem be a programba. Sikerült meglepődnöm, mert a mongoltól, kínaitól, vagy tibetitől teljesen más hangulatot árasztott ez az egész hely, mások voltak az épületek, a rituálék, a szobrok, valahogy az egész hely. Szerencsére turistát nem sokat láttunk, így tényleg a helyiekkel osztoztunk csak a látványban. Amúgy nem tudom, hogy van-e hely, ahonnan jobb kilátás nyílik a városra, de nem fogom megkeresni, mert nekem ez is tökéletes volt.

A templom, természetesen nem ezekkel az épületekkel, de 1500 éves, ami Nepál egyik legrégebbi vallásos helyévé teszi. A majomok, amit itt élnek szentként vannak tisztelve, ezért mindenki vigyáz rájuk, ami miatt elég pimaszak is lettek. Simán felugranak az emberre, és kilopják a kezükből a kaját, ahogy ez velünk is történt. Eléggé könnyű a nadrágba bronzolni, amikor az ember nyakába kb 3 méter messziről felugrik egy majom, kikapja a chipses zacskót a kezéből és elfut. Sajnos lehet látni nyomait a tavalyi földrengésnek, de szerencsére vagy sikerült már helyreállítani a nagyját, vagy itt nem voltak akkora károk, mindenesetre néhány rész le van zárva még. Mivel barátnőm nem látott még buddhista emlékeket, elszüttyögtünk itt egész délelőtt, és csak délután indultunk át a főtérre (Durbar square), ami Nepál egyik legszebb épített látványossága és már nagyon vártam, hogy láthassam.

Ami viszont itt fogadott arra nincsenek szavak. Már odaúton a séta közben is sok megrongált épületet láttunk, de azt azért meg kell jegyezni, hogy ezek statikailag biztos nem a legjobbak, van pár, ami úgy néz ki, hogy egy öblösebb púzással le lehetne dönteni őket, nemhogy egy 8-as erősségű földrengéssel. Csoda, hogy ez a város többé-kevésbé egyben maradt. A főtér úgy nézett ki, mint egy háborús helyszín. Ilyet utoljára Irakban láttam, de ott nem Unesco világörökség helyeken mentem keresztül. Sokszáz éve emlékek semmisültek teljesen meg, ma csak fényképek emlékeztetnek arra, hogy ott valaha valami épület állt. A megmaradt dolgokban gyakorlatilag alig pár támaszték tartja a lelket, nem lepődnék meg, ha bármikor leomlanának. 

A legszomorúbb viszont mégsem ez, hanem az, hogy helyreállítási munkáknak nyomuk sincsen. Az épületek mellett egy biztonsági zóna van, nehogy az ember fejére dőljön az egész, de kb ennyi, ami kormányzati beavatkozásként látható. A térre való belépés 10 dollár, ami kurva magas lenne még Európában is, de ott van zárójelben, hogy ez az újjáépítési alapba megy. Én bevallom őszintén, és combos bűntudat is kínoz miatta, de körbementem, és egy kis utcán keresztül ingyen mentünk be a térre. Ennek nem a garasoskodás az oka, hanem amit előző nap a taxisofőröm mondott a reptér felé menet. Állítása szerint a kormány az összes nemzetközi segélyt, és a belépőkből származó bevételt lenyúlja, és először a saját házaikat újították fel, temérdek pénz tűnik el segélyfolyósítás címszó alatt. Ő onnan származott, ahol az egész balhé epicentruma volt, sok barátját elvesztette, a faluja gyakorlatilag megsemmisült, de kártérítést még senki nem kapott. Azt mondja, hogy folyamatosan egymásnak ellentmondó nyilatkozatok látnak napvilágot, hogy mikor is kezdődik valami érdemleges munka a helyreállítások tekintetében. Persze otthon sem mindegy, hogy melyik oldal médiája által agymosott ember mond mit egy turistának, de engem sikerült meggyőzni, hogy ne fizessek be 20 dollárt esetlegesen a pártkasszába. Mindegy, ez egy ember véleménye, de én úgy voltam vele, hogy miért hazudna.

Leírhatnám, hogy micsoda csodálatos épületek vannak itt, meg a történelmet, amit olvastam, de annyira elszomorított minket a látvány, hogy minél gyorsabban el akartunk jönni innen. Én speciel még fotózni is elfelejtettem. Nagyon remélem, hogy lesz alkalmam visszatérni ide egyszer, és megnézni hogyan is néz ki teljes pompájában a tér, de a helyiek elmondása szerint itt egy darabig nem lesz változás. Szerintem lesz, ha más nem, majd az Unesco intézkedik. Kár lenne ezt a gyönyörű teret így hagyni.

Az egész városra jellemző egyébként, hogy a helyiek nem törődnek vele, csak használják. Jó minden úgy, ahogy van, gondolhatják. Sajnos még ezen a borzalmas állapotban levő téren is láttunk negy egy helyit, aki csak úgy eldobta az ásványvizes üvegét, vagy a csokipapírját, és ment tovább, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nehéz lesz így ide bármi Drezda-szintű rekonstrukciót varázsolni, de reméljük, lassan átlátják, hogy micsoda értékeken ülnek, és újból a régi fényében tündökölhet ez a tér.

Címkék: Nepál Katmandu
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://foldonvizen.blog.hu/api/trackback/id/tr3810425512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Budapestről valameddig Ázsiába