Budapestről valameddig Ázsiába

2016. szeptember 25. 18:43 - Powerpill

106. nap - Egy méltó zárás

Chennai - 2016.09.20

Ennek a mai napnak soha nem akar vége lenni!! Valami borzalmas állapotban vagyunk, szétültük a seggünket, éhesek vagyunk, álmosak, mintha soha nem aludtunk volna és körülöttünk tele az egész reptér gyökérrel. Amúgy a nap nem indult rosszul…

Reggel én a magam részéről negyed négykor keltem (vagyis inkább hagytam fel az elalvás próbálgatásával), mert elviselhetetlen lett a meleg a szobában, és a kóbor kutyák olyan koncertet csaptak, hogy legszívesebben bevágtam volna az összest az óceánba. A lényeg, hogy legalább el nem aludtunk. A taxis, aki jött értünk, a legolcsóbb volt, akit sikerült találnunk, de így is iszonyatosan levett minket éjszakai felár címszóval (igaz, a többi kb másfélszer ennyiért vitt volna el a nem túl messzi reptérre). Gyalogolni nem akartunk, mert e helyiek szerint a rengeteg kóbor állat elég veszélyes hajnalban, ami amúgy egy marha nagy kamu, mint kiderült, mert az utca tele volt már emberekkel. Ez van, a mai az utolsó napunk Indiában, már kezd is nagyon elegem lenni a helyből, így még ezt ki akartuk élvezni.

Chennai nem az a város, ahol az élvezet szó jutna az embernek először az eszébe, ha körülnéz, de nem is ezért jöttünk ide, hanem Mahabalipuram miatt, ami innen kétórányira (65km) van kocsival. A város kétezer éve a szubkontinens egyik legfontosabb kikötővárosa volt, ráadásul jó sokáig meg is tartotta az erejét, így rendkívül sok ezerötszáz-kétezer éves emlék, főleg templom maradt meg az utókornak. A turisták lehúzása persze itt is maximálisra van véve (tavaly egy laza 100%-os jegyemelést hajtottak végre, persze csak a külföldiek részére), de legalább itt kapunk is valamit a pénzünkért. Sok nem maradt nekünk, váltani meg nem akartunk, de ezeket az épületeket mindenképp látni kell, így beáldoztuk a mai evést a turistáskodás oltárán.

Elsőként a Parti Templomot látogattuk meg, ami egy, a tengerparton a homokban álló ezerháromszáz éves hindu templom. A környékén nincs semmi az égvilágon, csak homokos tengerpart, így ez itt egymagában egészen lélegzetelállító látvány. Az épületet mára már elválasztották a parttól, körbe is rakták fákkal, hogy a pusztító tengeri szél ellen védjék. Képeken nagyobbnak tűnik, mint valójában, de ki tudja, mi lesz itt pár év múlva, hisz most kezdtek ásatásokba körülötte, mert elképesztő sok dolgot rejt a föld itt, amiről fogalmuk sem volt néhány évvel ezelőttig.

A jegy, amit itt megveszünk, érvényes a város összes nevezetességére, így nehogy kidobjuk, mint azt én majdnem tettem, ha az őr rám nem szól (persze a jegyre semmi nincs írva). Ennek örömére el is mentünk a Pandava Rathas-hoz, amire azt hittük már nem lesz pénzünk. Ez nekem jobban is tetszett, mint a fenti templom, mert ezek az épületek teljesen egyedülállóak még Indiában is, nincs még egy ilyen az országban. Igazából ezek soha nem lettek befejezve, amikor 1600 évvel ezelőtt építették őket, de így is lenyűgözőek.

A városban található egy világítótorony, ami jó tájékozódási pontot ad az embernek, mert igazából ekörül van, amivel a legtöbb időt el lehet tölteni. Elképesztő sok, kisebb műemlék van ezen a részen, kezdve a sziklatemplomokkal, a különféle kőfaragványokon át egy sziklagolyóig, amit fogalmunk sincs, mi tart fent a helyén már évszázadok óta (a fizikusok biztos megmagyarázzák, de akkor is rémisztő).

Na, és itt lett vége a nap jó részének, de sajnos még a napnak nem. Visszataxiztunk Chennaiba, majd miután szállásunk nem volt az estére (reggel 6-kor indult a gépünk, és gondoltuk, a reptéren egy padon majd elalszunk), gondoltuk, visszamegyünk a reptérre, otthagyjuk a nehéz táskáinkat valami csomag megörzőben és bemegyünk a városba. Hát a reptéren semmiféle szolgáltató egység nincs. A terminálra be sem lehet menni, csak a gép indulása előtt 4 órával, bent ráadásul az égvilágon nincs semmi, csak egy szuvenírbolt, és egy kávézó. Délután négykor az őr kb körberöhögött minket, hogy be akarunk menni az épületbe, nekünk viszont nem volt B-tervünk. Az idő elviselhetetlenül meleg volt egész nap, folyamatos esőzésekkel, mi hulla fáradtak, a táskáink kurva nehezek. Így a legjobb ötlet annyi volt, hogy keresünk valami helyet, ahova be lehet ülni, ehetünk valamit és talán még internet is van. Rövidre zárom, nincs ilyen hely, csak 2-3 talponálló büfé. Maradt így a szar curry és a totál kényelmetlen reptéri műbőr szék. Előbbi az utolsó fillérjeinket, utóbbi a seggünket emésztette fel teljesen, így este hatra én már olyan állapotba kerültem, hogy azt fontolgattam, hogy inkább kifizetem a nyolcvan dollárt a reptéri szállodáért. Barátnőm meggyőzött, hogy nem kéne, így jobb híján kb szótlanul ültünk még vagy két órán keresztül, mert már beszélni is fáradtak voltunk. Én ekkor úgy döntöttem, hogy leszarom, eszünk-iszunk, és kifizetem kártyával. Aha, persze! Mindenhol van terminál, de fura mód pont a mai napon mindegyik elromlott. Maradt az éhezés, és a szomjazás, majd nem sokkal éjfél előtt, mikor már ülni is képtelen voltam, elindultam valamerre, ahol 15 perc járás után találtam egy boltot, ahol sikerült valami iszonyat szar mirelit pizzát, két vizet, és két Fantát vennem 10 dollárnyi rúpiáért. Ebből már egy hostel is kijött volna. Késő bánat, elkúrtuk, ahogy egykori tehetséges miniszterelnökünk mondta. Van még pár óránk itt, túléljük talán, aztán India bekaphatja az összes f… (Itt lábjegyzetben megjegyezném, hogy amíg elvoltam vásárolni, barátnőmet természetesen többen fel akarták rögtön szedni, és eközben hangzott el az a csajozós duma, még bemutatkozás előtt, amit még időmbe fog telni megérteni: „Melyik a kedvenc tavad?” Ennyi, eddig bírta az agyunk.)

Mahabalipuram volt indiai túránk méltó lezárása. Láttunk valami újat az ország egy olyan részében, ahova nem is készültünk, ráadásul olyat, amit soha nem fogunk elfelejteni, majd ezután életünk leghosszabb és talán eddigi legszarabb éjszakáját töltöttük (remélem, nemsokára tényleg múltidő lesz) el a chennai repülőtéren. Így sikerült egy tulajdonképpen borzalmas nap során egy világraszóló élményt szerezni végül is. Ez az egész túrára leírható, mert az egyik legborzalmasabb helyen, ahol életemben jártam, és ahova többet, ha nem muszáj, soha nem térek vissza, mégis egy olyan töménytelen mennyiségű gyönyörűséget sikerült látnunk és tapasztalnunk, ami biztosan többé tett minket.

Meglátjuk, Sri Lanka mit tud ehhez hozzátenni holnaptól. Csak ezt a pár órát éljük még túl!!

 

Címkék: India
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://foldonvizen.blog.hu/api/trackback/id/tr5811742685

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Budapestről valameddig Ázsiába