Budapestről valameddig Ázsiába

2016. november 08. 18:22 - Powerpill

132 - 140. nap (negyedik rész) - Oszaka

Naha - 2016.11.01

Kiotó környéke számos napos, illetve többnapos programot kínál. Mivel a közlekedés kiváló, így szinte bárhova el lehet menni kora reggel úgy, hogy este vissza is érhetünk még, szóval nem kell ezeken a nagyon drága helyeken még szállással is bajlódnunk. Mi Oszakában laktunk, nem Kiotóban, ezért közlekedési szempontból még jobban álltunk, hisz a másik város hiába híresebb, a nagyobb mégis Oszaka, így innen indul minden. 

Azért választottuk főhadiszállásunknak Oszakát, mert egy nagyobb, és kevésbé elturistásodott város, mint Kiotó. Az szállások árai valamivel olcsóbbak, az éjszakai élet meg… hát arra nehéz szavakat találni. A belváros emberi aggyal csak nehezen befogadható, annyi minden rengeteg szolgáltató hely található egy pár négyzetkilométeren belül. Már a metró csomópontok is megérnek egy külön említést, mert egy életet el lehet bolyongani ezeken, mire megtaláljuk a nekünk megfelelő kijáratot. Az egész belvárosnak szinte van egy föld alatti része, ami egy hatalmas aluljárórendszert jelent boltokkal, és éttermekkel, mintha a felszínen nem lenne ezekből így is milliónyi. Szerintem úgy voltak vele, hogy ha már a metróhoz építettek egy aluljárót, akkor már összekötötték a környékbeli 2-3 metrómegállóval, ha már egyszer a jelképes csákány és lapát a kézben volt. Én az utolsó napomon 40 percet keringtem a Namba pályaudvar körüli aluljárórendszerben, mire megtaláltam a 29-es kijáratot, amire nekem szükségem volt (kb 2 kilométerre az állomástól).

Ami a fent említett millió szolgáltató helyet illeti, ezeket tényleg nehéz szavakba önteni. A belváros több utcáját befedték, ahol gigantikus pláza-hangulatot rittyentettek így. Itt kb mindent megtalálunk, amire szükségünk lehet, legyen bármiféle hülyeség, amit akarunk, de leginkább a szórakoztatás, ami dominál. Őrületes hangerejű pacsinkó szalonok és játéktermek sokasága, éttermek és boltok várják az ide betérőt, akinek nem sok esélye van menekülni.

Shinsaibashi negyed, ahol mi laktunk, azonban a bárjairól híres. Szinte minden épületben apró báros tucatjai találhatóak meg, amik fogalmam sincs miből élnek meg. Ember rengeteg van, de bár talán meg több, így gyakorlatilag mindegyik folyamatosan üres. Olyan helyekre tévedtünk be, amik tényleg csak egy lakás nappalijából lettek kialakítva, 5 embernél több be sem fér, igaz ennyi sem ül bennük. Tényleg lehetetlen az összes ilyen helyet végignézni, mi voltunk kb 15-ben. A probléma nem csak az, hogy minden istentelenül drága, hanem, hogy abban tényleg semmi szórakoztató nincs, hogy a haveroddal ketten ültök egy apró ivóban. Na most, erre találták fel japánban a bárlányokat, amire nagyon oda kell figyelni. A munkában megfáradt üzletemberek azért fizetnek, hogy fiatal csajok üljenek oda hozzájuk, akikkel beszélgethetnek, akik folyamatos bókjaikkal elhitetik szerencsétlen formákkal, hogy ők igenis fontosak a világnak, és speciálisak. Ezért igencsak a pénztárcánkba kell nyúlnunk, mert nemcsak, hogy a helyen túlárazottak az italok, még a lányokét is nekünk kell fizetni, sőt vannak olyan helyek, ahol még óradíjat is felszámolnak. Mi erről nem sokat tudtunk eleinte, de nagyon nagy szerencsénk volt, egy este volt, amikor sokkolt minket a számla egy apró lakásbárban, ahol két faszi fűzött két csajt (nem társkeresés céljából, hanem tényleg csak a társaság miatt), de ha már ott jártunk, minket is levettek kicsit. Innen már odafigyeltünk, és semmi olyasmi nem történt, amire nem számítottunk volna. Olyan volt, hogy sokat fizettünk, de ez azért volt csak, mert egyik este elhatároztuk, hogy megnézünk pár helyet, ahova belépőt kellett fizetni, hátha ott jobb az éjszakai élet. Jobb volt, de nem éri meg, és nem is érdemes róla beszélni.

Ebben a városrészben láttuk először a Jakuzát. Szerintem Roppongiban is azok álltak az ajtók előtt, de a Nigériaiak folyamatos zaklatása miatt nem nagyon tudtuk megfigyelni őket. Shinsaibahiban rengeteg klub előtt drosztolnak öltönyös marcona figurák, szinte minden blokkra jut egy ilyen hely. Ez zavaró is nagyon, viszont ezáltal a közbiztonság annyira jó, hogy biztosan nem fognak kizsebelni minket. Nem mintha ez Japánban olyan jellemző lenne, de seggrészeg angolok sem fognak inzultálni, mint a Király utcában, mert egyszerűen elmagyarázzák nekik, hogy jobb lenne lefeküdni. Fegyvert szerintem egyik sem hord, elég csak a jelenlétük, hogy rendben legyenek a dolgok. Őket amúgy nem úgy kell elképzelni, mint az otthoni fókanyakú szétgyúrt BMW-s agyhalottakat (érdemes utánaolvasni a szervezetnek, mert nem az a maffia, amit mi megszoktunk), hanem nagyrészük látszólag teljesen ártalmatlan, öltönyt viselnek és szigorúan tudnak nézni, de nem ártanak senkinek, ha nem provokálják őket.

A létesítmények legnagyobb része, beleértve az éttermeket is, kora reggelig nyitva van, szóval ne ezen a részén a városnak keressünk szállást. Az Airbnb egy jó opció lehet itt a spórolásra, de címek úgy, mint az ország többi részén, itt sincsenek, ami jelentősen megnehezíti a laksások megtalálását. Nekünk konkrétan egy napunk veszett el amiatt, mert még a helyiek sem tudták megmondani nekünk hol található a címnek nevezett valami, amivel ostromoltuk őket. Csak az én lakásom miatt háromszor mentünk körbe a belvároson, amiben az volt a legbosszantóbb, hogy elsőre már a szomszédos épületben voltunk. Itt volt az, hogy csak a lakás számát tudtam, az épületét nem, csak a helyiek mondták, hogy az az, így ahogy megláttam, hogy 802-es lakást örömmel besétáltam. Röviden csak annyi, hogy ez nem az én 802-es lakásom volt, hanem valaki másé, aki nem zárta a bejárati ajtót, és így szokott zuhanyozni, nem is gondolva arra, hogy egy szakállas fehér ember csak úgy begyalogol. Hát pedig begyalogolt. Szerencsére gyorsan rájöttem, hogy ez nem úgy néz ki, mint egy olyan lakás, mint ami airbnb vendéget várna a mai napra, így gyorsan kimentem, mielőtt a házigazda kilépett volna a zuhany alól. Így lett belőlem Japánban betörő.

Végül 7 éjszakát töltöttünk Oszakában, miután megtaláltuk a szállásokat. A város ezerszer jobban bejött nekem, mint Tokió. Látványosságokban nem bővelkedik az egész, itt tényleg csak a kaja és a pia az ami lenyűgöz. Van egy vár, ami nagyon hasonlít Himejire. A probléma vele csak annyi, hogy kívülről tényleg elég pofás, de bent inkább egy 80-as években épült pártszékház stílusát idézi. A múzeum élvezetes, fentről a milátás szép, de nem feltétlenül kell ezért a belépőt kifizetni. Semmit nem vesztettünk volna, ha inkább az akváriumba megyünk a vár helyett, ami egy nagyon híres dolog, de pénzünk nem volt rá.

Van természetesen Oszakában még rengeteg szentély és templom, de Kiotó után egyikükért sem éri meg metróra ülni. Mi megnéztünk egyet, de a nevét sajnos már elfelejtettem, csak annyi van meg, hogy délen volt valahol, ráadásul mire odaértünk, már zárva is volt.

Szóval Oszaka az egyik kedvenc városom lett, de tényleg úgy érzem, hogy ha itt élnék sem tudnám soha megtanulni az aluljárórendszereket és megtalálni a kedvenc kis helyemet, ahova hétvégenként beülnék, mert kb életem végéig ellennék azzal, hogy próbálgatom az újakat.

Címkék: Japán Kiotó
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://foldonvizen.blog.hu/api/trackback/id/tr211943467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Budapestről valameddig Ázsiába