Yekaterinburg - 2016.06.30

A nulla perces alvásomból lett egy egész éjszakán át tartó. Meglepően jól aludtunk, bár a vonat marhára zakatolt és néha olyan dolgokat csinált, hogy azt hittem, kisiklottunk és majd’ leestem a priccsről. Amikor felszálltunk Kazanban, a kocsi teljesen üres volt, rajtunk kívül talán ha négyen utaztak még. Hajnali 2-kor aztán megálltunk valami ismeretlen helyen és tele lettünk. A mi kabinunkba is érkezett 2 faszi, akik elkezdtek azonnal zörögni, és ágyazni, de ezen kívül semmi kellemetlen nem volt az éjszakában.

Dél körül egészen jó állapotban érkeztünk meg az Urál fővárosába, ahol első körben megkerestük a szállásadónkat a munkahelyén, és ledobtuk nála a táskákat, majd bevettük magunkat a belvárosba sétálni.

Bár Yekaterinburg egy elég nagy város, látnivaló nem sok van benne. Azt a keveset viszont összekötötték egy piros vonallal, amit a járdára festettek fel, ezzel nagyon segítve a turisták helyzetét. Mi kb 2 óra alatt értünk végig a körön, amit egy ebéddel szakítottunk meg egy ugyanolyan koncepciójú étteremben, mint ahol tegnap is ettünk. Természetesen most sem fukarkodtunk a rendelésnél, és megint mosolyt csalt az arcunkra a számla végösszege, bár annyit azért nem ettünk, mint a tatároknál.

A városról nem is tudok sokat elmondani, megéri megállni, de talán nem érdemes éjszakázni, hacsak az ember nem akar kimozdulni az éjszakain életbe, ami azért elég jó. Érdekes látni, hogy egy olyan városban, ahol 15 éve még rendszeresek voltak a napközbeni lövöldözések és bandaháborúk, mennyire megváltozott az élet és elindult a fejlődés. Ezt persze visszavetette nagyon az Ukrajna miatt hozott EU szankciók sokasága, de sajnos csak az átlagemberrel basznak ki, mert aki Bentleyvel jár, az sokat nem érez belőle.

A srác, akinél laktunk, is panaszkodott, hogy milyen nehéz lett az élet, és mivel az olajár is leesett, és a mélyen tisztelt kormány képtelen több lábra építeni a gazdaságot, hétről-hétre drágulnak a fogyasztási cikkek, az emberek nagy része csak túlélésre játszik, és nagyon elégedetlenek. Amúgy a fiatalok, akikkel itt találkoztunk (és már elég sok ilyen van) sem néz TV-t csakúgy, mint otthon, mert a magyar M1-es agymosás az ittenihez képest kispálya, és köszönik, nem kérnek belőle. Politizálni viszont ugyanúgy szeretnek, mint a magyarok, és már látom, miért kaptunk rengeteg meghívást. Úgy kell nekik, hogy találkozzanak egy külföldivel, és kapjanak valami képet, mi zajlik a határokon túl, mint egy falat kenyér. A TV-ből nem tudnak meg semmi hasznosat (illetve semmi igazságot), a külföldi utazásra pár éve már nincs pénzük, így teljesen rá vannak szorulva a személyes kontaktusokra, és mindenről kérdeznek, és élvezettel hallgatják, amit az ember mesél. Persze az egyszeri magyar biztos azt mondja, hogy azért hallgatnak, mert besúgók, de ez ostobaság, ezek tényleg szeretnének a világ részei lenni, utazni, tapasztalni, és nemzetközi barátokat maguknak. Ha ez van egy gyakorlatilag nyugati országban, elképzelni is nehéz, mi lehet pl. Észak Koreában.

A kommunista örökségnek azért vannak pozitív hozadékai is. Bár a munkanélküliség hatalmas, de ha a modern utat járnák itt, kb csillagászati méreteket öltene. Bár a fizetések alacsonyak, de sok olyan embernek van mit csinálnia, akiknek máskülönben esélyük sem lenne semmire. Minden buszon ül például jegyszedő néni, aki a bérleteket kezeli, illetve a jegyeket árusítja. Ezzel persze azt is elérik, hogy mindenki (és tényleg mindenki, még a 70 felettiek is, kedves magyarok!) vesz jegyet, a bliccelés ismeretlen fogalom. Ezen kívül úton útfélen olyanokba lehet botlani, akiknek a munkája a nyugati országokban nem is létezne. A szállásadónk is egy metallurgiai intézetben dolgozik, mint kutató, de mivel kutatni nincs pénz, és elmondása szerint minden technológia elavult, ezért csak bejár, de érdemi munkát nem végez már évek óta. Viszont van munkája, és bár ha keveset is, de fizetnek neki, cserébe olyan rugalmas az időbeosztása, hogy akkor megy és jön, amikor akar. Érdekes világ, de örülök, hogy otthon nem ez van, és drukkolok, hogy egyszer itt is megtanulják kezelni a szabadságot (mert ugye Jelcin alatt már egyszer megkapták, de tudjuk, mihez kezdtek vele, és pont Yekaterinburgban volt a legrosszabb. Akkor már inkább a diktatúra.).

Este átmentünk a srác haverjaihoz pizzát sütni és dumálni (ami részükről kb kimerült a „fuck Putin” különféle megfogalmazásaival). Egyszercsak a haver barátnője és az én csajom megjelennek egy DuPont-os overallban, hegesztőszemüvegben és gázmaszkkal a fejükön. Átfutott gyorsan az agyamon, hogy ezek a sza fizetésüket egy kis metamfetamin főzéssel egészítik ki, és hogy ebben jobb lenne nem részt venni, bár vicces lenne, ha hirtelen elkezdenénk Breaking Bad-est játszani. A főzés stimmelt is, de nem kristályt, hanem szappant kezdtek csinálni a lányok. Az arc barátnőjének ez a hobbija, és mint a félbolond főzi a szappant, amit később megpróbál eladni. Ma este fenyőhajtásos szappant főztek, aminek nagyon jó illata volt, de azért a kezemet nem mosnám meg vele. Legalább ilyet is láttunk, és hol, ha nem Oroszországban egy panellakás konyhájában…

Holnap maradunk a seggünkön, pihenőnap következik.