Shuranga - 2016.07.26
Az ízléstelen kemping(ek) szomszédságában van egy romváros, ami egykor Mongólia legnagyobb buddhista kolostora volt, de ez sem, és a benne lakó 500 szerzetes sem vészelte át a kommunisták tisztogatását. Mára csak ennyi maradt belőle:
Ezután kb egész nap rázkódtunk az UAZ-ban, 300km-t kellett menni a mai állomásunkhoz, ami egy völgyben van, kb 12 kilométerre a tavaktól, ahova holnap fogunk menni. Egy családnál lakunk, akiknek van 5 gyereke, ebből 3 kicsi, és úgy tele vannak energiával, hogy teljesen leszívták a mienket. Megvendégeltek meleg jaktejjel és sajttal, de az egyetlen probléma annyi volt, hogy iszonyatosan hideg lett egyik percről a másikra. Amikor mondtuk, hogy fázunk, megjelent egy öregasszony egy doboz szárított szarral és begyújtott a kályhába nekünk. Elég eleget tud adni a cucc, de sajnos hamar leég, így szerintem hideg éjszakánk lesz.
Este a sofőrünk úgy döntött, miután vett valami nomádtól egy szép darab birkát, hogy csinál egy tradicionális mongol sütögetést. Mi be is vásároltunk söröket meg mindent még mielőtt megérkeztünk, hisz nekünk a sütögetés grillezést jelent, ami sör nélkül olyan, mint a bordélyház kurva nélkül. Hát itt ez is más. Gyújtanak egy tüzet, telepakolják valami hegyi kövekkel, majd fognak egy nagy edényt, belerakják a húst és a forró köveket, később meg a krumplit és a répát és letakarják. Így szépen láthatatlanul sül meg a hús, semmi extra az egész, de mégis nekem indulásom óta a legjobb kaja volt, amit ettem. A hús omlós és finom, a zöldségek ropogósak voltak, ráadásként a hús közül kikapart forró köveket kézben forgatva állítólag jelentős stresszoldó hatást is kaphatunk. Én nem stresszelem magam túl, így nem éreztem nyugtató hatást, de a vacsoraélmény nehezen lesz megismételhető.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.