Negombo - 2016.09.23

Iszonyatos leharcolt állapotban sikerült megérkeznünk Sri Lankára, miután persze a gépen semmit nem sikerült aludnunk, hisz rövid útról volt szó, és kaptunk reggelit is. Az első dolog, ami feltűnt, az a meleg volt, meg hogy a repülőből kilépve nem éreztük azt a mindent átható rothadás szagot, amit India nagy részében. Már emiatt is kevésbé érdekelt minket a fáradtság, és izgalommal csaptunk bele az új kalandba.

A colombói reptér a várostól kb 60 kilométerre található, ami az eddigi szubkontinensi tapasztalatainkból kiindulva olyan 250-nek felel meg európai mércével, így meg sem próbáltam a városban foglalni szállást, miután sejtettem, hogyan fogunk megérkezni Indiából. A reptér unalmas, de ami mégis szót érdemel, az a ’duty free’ bolt. Olyat, hogy egy nemzetközi repülőtéren mosógépet, meg egyéb háztartási eszközöket áruljanak szinte minden boltban, ne pedig Gucci parfümöt, számomra nagyon megmosolyogtató, de van benne ráció. A mittudomén milyen közel-keleti országból hazatérő vendégmunkások dollárokkal kitömött zsebeinek vannak ezek a boltok, és használják is őket rendesen. Az útlevélkezelés alatt 2 ember is láttunk mosógépet kiskocsin tolva kisétálni a terminálról.

Nekünk Negombóba kellett eljutnunk, ami innen a reptértől nincs messze, de a hiéna taxisokkal nem volt kedvem foglalkozni, így el kellett sétálnunk a buszállomásig, ami nem volt túl közel. Innen fél óra busszal, majd 20 perc tuk-tukkal (mint kiderült pont a város másik végén volt a szállásunk, mint ahol a busz letett), és már a szálláson is voltunk, és még párszáz forintot is megspóroltunk (nem viccelek, tényleg ennyin rágtam a szart, de ezt ilyen álmosan nem sikerült akkor felfognom).

A szállásunk a booking.com-on úgy nézett ki, mintha egy backpacker paradicsom lett volna, kis házakkal mindenfelé, takaros tornácokkal, rendezett kerttel. Erre kiderült, hogy ez igazából egy szoba valakinek a házában, a többi ház, meg más családoké. Ijesztőnek tűnt, de a helyiek annyira kedvesek, tisztaság is van relatíve, meg persze mozdulni is alig bírtunk már, hogy úgy döntöttünk, itt maradunk három éjszakát. Így legalább bele is láthattunk kicsit egy pár átlag család életébe, bár ez nem túl izgalmas, de legalább a szépre adnak.

Mondanom sem kell, azonnal elaludtunk, ahogy lebizniszeltem a szobát a tulajjal (mert persze eltosztam a foglalási dátumokat), és késő délutánig fel sem keltünk. Ezután megnéztük magunknak az ország egyik leghíresebb tengerpartját, Negombót. Ugyanaz, mint Goa, csak a hullámok itt már tényleg kegyetlenek voltak, ebbe már mi sem szívesen másztunk volna bele. Ennyit a fürdésről. A part maga semmi extra szezonon kívül, kicsit koszos, kicsit elhagyatott, de azért élvezhető.

Másnap fogtuk magunkat és felültünk különféle buszokra, és ellátogattunk a fővárosba. Ez innen kb 70 kilométerre van, amit 2 óra alatt szuperszonikus sebességgel sikerült is letudnunk. Colombo nem az, ami miatt Sri Lankára el kell látogatni, pár vallási helyen, meg gyarmati emléken kívül építészetileg semmit nem tud nyújtani, forgalmas, büdös, és zsúfolt. Volt azonban mégis egy sokkal jobb atmoszférája, mint bármelyik indiai városnak, ahol az elmúlt hetekben megfordultunk. Negombóhoz képes elképesztő olcsó is (1200 forintból ketten hullára zabáltuk magunkat), és nem koszos! Viszonlyag könnyű sétálni, az infrastruktúra sokkal jobb, mint Indiában bárhol és nem állítanak meg minden méteren, hogy vásároljunk csak náluk gumikacsát, mert az nekünk biztosan marhára kell. Nem utáltuk meg a várost, szerintem az utolsó napunkon, amikor a szigeti körtúránkat befejeztük, vissza fogunk még jönni ide. Sok érdekes bárt és „hang-out” helyet láttam, ami miatt lehet, az estébe is érdemes itt belekóstolni egy kicsit.

Utolsó negombói napunkon lejattoltam a tulajdonos sráccal, és leszerveztem általa egy tuk-tuk sofőrt, aki egy héten keresztül fog minket furikázni a sziget közepén. Kicsit adjunk a kényelemnek ugyebár, meg aztán az előző napi buszozás kicsit elbizonytalanított. Amit még sikerült megtudnunk, az hogy a kormány sportot csinál a turisták lehúzásából, és nem kicsiben tolja az ipart. 1 éve egy laza 400%-osbelépőjegy emelést hajtottak végre a legnépszerűbb látványosságokra, ami miatt a helyiek bosszankodnak is sokat, mert pl a hátizsákos turisták száma drasztikusan csökkent, aminek ugye a szeszárusok, meg az egyéb szolgáltatóegységek tulajdonosai isszák meg inkább a levét. Mi pl azonnal szanáltuk is Sigiriya szikláját a programunkból, miután megtudtuk, hogy kettőnknek kb 20.000 forintjába fájna (felmászni lépcsőn egy kurva sziklára!!!), de a tulaj ajánlott egy másik sziklát, ami még olcsó, és minden fiatal turista odamegy a szent szikla helyett.

Szóval az utolsó napot a halpiacon indítottuk, ami egy érdekes jelenség. Ez nem a fő halpiac mert az reggel hétkor bezár, de ez is élményszámba ment, bár halat nem vennék itt, mert jeget ottlétünk alatt nem láttam például. A homokban szárított halat viszont annál többet. Ennek jelentős része exportra megy (pl Kelet Ázsiába halszósznak, meg Európába csomagolva), így simán lehet, hogy ezek közül, valamelyikkel otthon valaki összefut majd valahol, valamilyen formában. De szép volt ez a mondat (nem).

Ezután körbementünk a tulaj tuk-tukján még a faluban, de sok érdekeset már nem sikerült látnunk. Hiába, ez egy parton-döglős hely. Délután azonban még beültem egy útmenti bódéba hajat vágatni, ami elég jó lett végül is, bár a forma papírvágó kisollóval esett nekem. Cserébe viszont fizettem 500 forintot, és egy élménnyel lettem gazdagabb.

Holnap nyomás egy 5 órás tuk-tuk útra Habarana faluba. Szegény farpofáink!