Habarana - 2016.09.25

Az 5 órás tuk-tukos utazás egy élmény volt, bár remélem, a középfülgyulladás elkerül majd minket mert a menetszél kifújta a csigát a fülünkből. Vicces egy olyan pici járműben utazni, amiben egy országúti koccanás során maximum löncshús marad az emberből. Egy olyan kultúrában, ahol az „erősebb autóm van, enyém az elsőbbség” mentalitás érvényesül, gyorsan rá lehet jönni, mennyire szar dolog is a tápláléklánc alján.

A tuk-tuk transzport során kb 5 percenként érik az embert különféle élmények. Egyik percben élvezzük az erdei tájat, majd egy kanyarral később már életünk filmje pereg előttünk, amikor tőlünk 50 centire megy el lassítás nélkül a sávunkban előző kamion. Persze egy ilyen járművel könnyű manőverezni, de csak egyszer legyen sofőrünk nem kellően kipihent egyik reggel, és máris faraghatják nekünk a faládákat.

Az útnak ez a Negomó – Habarana része volt a leghosszabb, bejöttünk Sri Lanka közepére, ahol eredetileg dzsungel és dombos táj volt a jellemző. Mára a nagy részét hazavágta az ember, az évnek ebben a részében meg különösen nem szép képet fest az út melletti táj, mivel az esős évszakban magára találó természetet ilyenkor égetik fel, hogy mezőgazdászkodni tudjanak a földeken. Szomorú látni, de jó tudni, hogy az erdő mennyire gyorsan helyreáll majd, ha egyszer már elpusztítottuk magunkat, feltéve ha marad még bármi amit helyreállhat. Ha viszont felmászunk egy magaslatra, nem is néz ki annyira rosszul a helyzet, mert természet azért még itt van elég, szemben Indiával. Mi egy Kurunegala nevű városban álltunk meg először, ahol egy méretes szikladomb tetején ül egy Buddha szobor. A kilátás miatt érdemes ide feljönni a több, mint 500 jópárszáz éves sziklába vájt miniatűr lépcsőn.

Megérkezvén Habaranába, az első dolog, amit megint sikerült érzékelnünk, a turisták feneketlen pénztárcának való tekintése. Egy elképesztően szar minőségű szállásér elkértek úgy 15 dollárt tőlünk, hogy az égadta világon semmi nem járt hozzá. Ugye a wifi luxus, errefelé a meleg víz is (nem is kell nagyon mondjuk), de az ágyneműnek mondjuk nem kéne annak lennie. Háromszor kértem 2 lepedőt, mire kaptam egy fél ágynyira valót. Ezt szóvá tettem, majd kaptam egy nagyobban, ami nem kicsit volt szarfoltos. Na itt kezdtem el üvöltözni a kedves tulajdonossal, és hagytam el életemben először egy szállodát úgy, hogy már igazából beköltöztünk. Szerencsére ötméterenként van egy újabb hely, bár mindegyik lehúzós, de mégis nekünk sikerült találnunk egyet, ami jó volt. A menedzser szerint 3 tulajdonosa van a „szállodának”, ami egyel több, mint amennyi szobája, mert abból csak kettő van. Ellenben van egész gyors wifi és reggelit is kapunk 20 dollárért. Legalább fel tudom tölteni a képeimet és élesíteni tudom az ezeréves blogbejegyzéseimet.

Amit Habaranában érdemes csinálni, ha valakinek van pénze, a szafari. Indiai elefántot nem sok helyen látni már vadon, de Sri Lankának ezen a részén több száz lófrál még a dzsungelben. Biztos teljesen jó, meg érdekes, de nekünk nem ért meg 30 dollárt két óra, mert elefántot láttunk már az út során, meg egy hájas német mellé befészkelődve egy dzsip hátsó ülésén azért ez mégsem az igazi.

Mert sajnos igen, hájas németből láttunk itt eleget, hátizsákos turistából viszont annál kevesebbet. Ennek az okát a helyiek mesélték el nekem, és az előző bejegyzésemben már érintőlegesen írtam róla. Ezek a magas belépőjegy árak. Egy fiatal nem szívesen fizet ki 20 dollárt egy hostelnek nevezett lyukért valakinek a házában, majd 35 dollárt fejenként, hogy felmásszon a híres Sigiriye sziklára (plusz a szafari, plusz a budapesti mércével mérve is igen drágának számító éttermek), így szépen elkezdtek elmaradozni. Akik mégis idejönnek, azok általában kihagyják Sigiriye-t, és a vele szemben levő Pidurangala sziklára másznak fel.

Mi is így tettünk érkezésünk másnapján, és mennyire jól is döntöttünk. Egy, hogy a belépő 3 dollár csak fejenként, de a mászás nem egy kiépített lépcsősoron történik, hanem tényleg kicsit embert próbáló, főleg a teteje. Mi flip-flopban, mint az igazi idióták mentünk fel, és bár nem volt egyszerű, de nagyon élveztük. Fent található egy fekvő Buddha szobor, ami nem mai csirke, meg jó sok majom.

A szikla tetejére felérve a kilátás valami lélegzetelállító. Míg innen láthatjuk Sigiriye szikláját, ami fantasztikus látvány, onnan csak ezt tudjuk nézni tízszer ennyi pénzért, ráadásul elképesztően sok ember társaságában (a helyieknek 50 cent a belépő oda). Hát, így néz ki, amit az lát, aki innen lenéz (talán látható a Sigiriye tetejére vezető lépcsőn várakozó tömérdek ember):

Szóval Pidurangla az új Sigiriye. Bárkivel, akivel mászás közben beszélgettem, mondta, hogy ez a hely sokkal jobb, mint a másik, és ha nem muszáj, nem kell odamennünk. Ment is a franc, inkább Polonnaruwára költjük ezt a pénzt holnap, ami egy világ csodája. Délután meglátogattunk még egy gyógynövényültetvényt, egy batik "gyárat" és egy selyem "gyárat", amik igazából mind boltok, turista-árazással, de kb ennyi is volt Habarana. Most felcsapok macskának, mert ki kell ebrudalnom pár egeret a szobából… meg gyíkot… meg imádkozó sáskát…