Budapestről valameddig Ázsiába

2017. február 14. 18:11 - Powerpill

Ha valaki Irakba készülne

Kurdisztán, amitől nem kell félni

Mivel utazásom év elején véget ért, pénztárcám és a bankszámlám pedig halálos ágyukon fekszenek azóta is, így egy darabig biztos nehéz lesz új bejegyzéshez való élményt szerezni. Most egy számomra hiánypótló írás következik, hiszen 6 hónapot töltöttem el Irak kurdisztáni részén, ahol az elmúlt kétszázvalahány nap útiterve is készült, és csak vízumügyintézés, és egy kis családlátogatás miatt jöttem haza két hónapra. Mivel úgy érzem, még a hátizsákos turisták között is csak a legkalandvágyóbbak veszik erre az irányt, de gondoltam, hátha van valaki kis hazánkban, aki szeretné  a világnak ezt a háborútól meggyötört szegletét is meglátogatni, így megpróbálok ezeknek segíteni.

dohuk_13_1.jpg

Biztonság

Le kell szögezni elsőre, Irak ezen régiója teljesen békés, háborúnak szinte semmi jelét nem látni. Én Moszultól kb 50 kilométerre, Dohukban töltöttem időm nagy részét, ami Iraki Kurdisztán legkonzervatívabb (=muszlimabb) nagyvárosa a háromból, sőt a legközelebb a tűzfészekhez is ez található, de összesen egyszer voltam olyan helyzetben a hat hónap alatt, amikor menekülési tervet kellett készíteni. Ezt is azért kellett, mert a Daesh (ISIL, ISIS, IÁ, kinek, hogy tetszik) elfoglalt egy falut tőlünk kb 40 kilométerre. A városokban semmi nyoma, hogy az országban háború dúlna, minden a megszokott kaotikus kerékvágásban zajlik, ami igazából nagyon hangulatos, ha csak rövid időre jövünk ide.

Ami kényelmetlen, az a tartományok határain, és a városok szélein felállított katonai ellenőrző pontok. Itt szinte mindenhol van útlevél-ellenőrzés, és pár kérdést is feltehetnek, ha éppen nincs jobb dolguk, így ezekre jobb felkészülni. Fontos, hogy tudassuk, hogy turisták vagyunk, vagy barátunkat jöttünk meglátogatni, aki valami segélyszervezetnél dolgozik (nem ellenőrzik le). Ha megkérdezik, mi a vallásunk, soha semmilyen körülmények között ne válaszoljuk azt, hogy nincs, vagy ateisták vagyunk. Én ezzel megszívtam, tapasztalatból mondom. Mondhatunk bármit, mert errefelé minden vallás megfért eddig egymás mellett többé-kevésbé békében, sőt az itteni kurdok Izraelt is elismerik, így azért sem fognak élve elégetni, ha valaki zsidó származású. Az ellenőrző pontok gyakorlatilag úgy működnek, hogy ha az ott állomásozó peshmergának (kurd katona) éppen olyanja van, akkor kisétál a fa árnyékából, és megnézi unottan a papírjainkat, de gyakran embert sem látni ezeken a helyeken. Azért, ha autót bérlünk, és így megyünk, álljunk meg egy másodpercre, ha busszal, vagy sofőrrel/stoppal megyünk, megoldják ők. Útlevelünk mindig legyen nálunk, akkor is, ha csak a boltba szaladunk le!

Rengeteg embernek van fegyvere, ezt hordják is maguknál, de fegyvert így is ritkán látni, nem mutogatják, de arra jó, hogy senki nem köt bele senkibe. Motozás és ellenőrzőkapu azonban pont emiatt van minden valamire való hotelben és bevásárló központban. Az én biztonságérzetemet ez inkább növelte, tényleg soha nem éreztem magam veszélyben. A biztonság miatt tehát nem kell senkinek aggódnia.

Közlekedés

Az idejutás viszonylag egyszerű. A Turkish airlines repüli Erbilt naponta 2-3 alkalommal, így Isztambulból könnyedén ide lehet jutni. A Pegasus is jár egyes napokon, így fapadossal is megoldható a dolog, de ez hol repül, hol nem. Én simán közlekedtem mindkettő társasággal, pontosak és megbízhatóak. Az árak talán, amik a legtöbb embert vissza fogják tartani. Az erbili reptér olyan őrzött, mint egy katonai bázis, amit tuti, hogy az utasokkal fizettetnek ki, így a jegyárak nem a legalacsonyabbak. Bejutásra talán olcsóbb, de nem feltétlenül működő megoldás a Törökországból szárazföldön való bejutás Zahó város felé. Cizrébe olcsón le lehet sokszor repülni, onnan meg a taxi átvisz Irakba. A probléma az, hogy a Törökök úgy nyitják, és zárják a határt, mint a teraszajtót. Van, hogy hónapokig zárva tartják, ha éppen valami balfaszkodás megy valamelyik oldalon. Ezt a bejutási módot csak akkor javaslom, ha Kelet-Törökországban barangolunk és le akarunk ugrani Irakba szétnézni.

Az országon belüli közlekedés már egy más tészta. A legjobb persze az autóbérlés, de ez nem a legolcsóbb, és egyedül könnyen eltévedhetünk. A probléma az, hogy pl az Erbil-Dohuk főút átmegy a Daesh által ural területeken, de ez nincs jelölve semmi táblán, így ha nem figyelünk, gyorsan a Peshmergák egyik frontvonalánál (illetve a kurd határon) találhatjuk magunkat. Az alternatív útvonalakat a helyiek ismerik csak (pl Erbil és Dohuk között el ne felejtsünk Kalak után a hídról jobbra fordulni, mert kurva nagy bajba kerülhetünk), és bár épülnek utak, azt javaslom, csak olyan útvonalat használjunk, amiben 100%-ig biztosak vagyunk, hogy biztonságos. Mivel Irak arab részébe úgysem mehetnénk be vízum nélkül, nem kell félni, hogy egyszer csak hirtelen a háború közepén lyukadunk ki, de nyelvtudás híján nem kellenek a kellemetlen percek. A táblákat el lehet olvasni, mindhárom írásmóddal (kurd, arab, latin) ki vannak írva a főbb dolgok.

dohuk_19.jpg

Buszok, illetve minibuszok vannak a városok között, ezek viszonylag kényelmesek és nagyon olcsók, de menetrendjük nincs, akkor mennek, amikor megtelnek, és kedvük van. Megbízhatatlan módja ez a közlekedésnek, de simán ajánlom, ha nem sietünk.

A taxi jelenti az egész országban a tömegközlekedést. Bárhova elvisznek, de el is kérik az árát. A városokon belül fix viteldíj van, ami 3000 és 5000 (700-1200 Ft) dínár között változik, ezen felül már lehúznak minket. A városok közötti taxizás már drága. Egy Dohuk-Erbil-Dohuk út 100 dollár körüli összeg (minden esetben ki kell fizetni a visszautat), és minimum 3 óra egy irányba. Az árban egyezzünk meg út előtt, és címre még városon belül se vitessük magunkat, mert azt senki nem tudja, mit jelent. Nyomtassunk térképet, amin megmutatjuk, hova szeretnénk menni, vagy keressünk a neten egy olyan sofőrt, aki beszél angolul. A városokban amúgy rengeteg utazási iroda van, itt le tudjuk szervezni a közlekedésünket problémamentesen (ha tudunk kommunikálni velük), nem kell előre stresszelni magunkat semmin.

dohuk_10.jpg

Netkávézók és utazási irodák

A stoppolástól, amennyiben nem vagyunk nők, ne ijedjünk meg. Gyorsan felvesznek minket, főleg, ha látják, hogy nem helyiek vagyunk, és szívesen tesznek kitérőt is a vendég kedvéért. Ebben az esetben készüljünk fel, hogy függően attól, hogy ki vett fel, kérhet valami kis pénzt, de valamit illik adni mindig, amihez javaslom az egyik piacon valami rágcsálnivaló (pisztácia, chips, stb) beszerzését, amit nyissunk ki út közben, és osszunk meg a sofőrrel. A cigaretta is remek ajándék (csak szálakkal kínáljuk meg), pénzbe meg alig kerül. Azon ne lepődjünk meg, ha vezetés közben az emberek megállnak és visszajönnek pár üveg sörrel, amit szívesen fogyasztanak a sebességkorlátozás kétszeresénél, egyik kezükben egy cigivel, másikban, a kormány-sör kombóval vezetve. Velem ez többször előfordult, nem mondom, hogy nem féltem, ráadásul rengeteg balesetet látni az utakon.

Étel-Ital

Az ételről szerintem mindenki gondolja, hogy hús hússal. Ez kb így is van, de azért vannak itt vegabarát opciók is. A rizs szinte megkerülhetetlen, azt mindenhez eszik, még a KFC-ben is lehet kapni krumpli helyett. A birka a fő hús, és nagyon-nagyon olcsó. Egy utcai döneresnél 250 dínárért (60Ft) már lehet találni szendvicset, amiből 2 bőven elég a boldogsághoz. Egy beülős étteremben én átlagosan 2-3000 dínárért (5-700 Ft) laktam jól, de persze vannak nagyon jó minőségű, drágább éttermek is (amiket a bejegyzés végén írok, mind ilyen, hisz másnak nincs weboldala).

dohuk_14.jpg

Egy középkategóriás városi étterem

A városi olcsóbb éttermek elsőre nem tűnnek bizalomgerjesztőnek, de nyugodtan menjünk be, nincs kosz. Általában két-háromféle étel van egy ilyen helyen, ami szinte mindig grill hús kenyérrel, rizzsel és zöldséggel. A mezze elengedhetetlen része egy étkezésnek, így ahogy leülünk, kidobnak az asztalra 4-5 kis tálban salátát, savanyúságot, és egy üveg vizet. Ezekért nem kell fizetni. Az ételek nagyon finomak, de egy rövid idő után unalmasak lesznek. A legnagyobb ünnepi étel az uzi (ha-ha), ami tulajdonképpen rizses hús.

kaja_pia_1.jpg

Uzi egy étterem büfépultján

Alkoholt szinte minden városban találni, ahol van keresztény kisebbség, nem csinálnak nagy ügyet belőle. Titokban mindenki iszik. Nem ismertem olyan helyit kint, akivel ne ittam volna meg legalább egy sört. Az Efes és a Carlsberg a két legelterjetebb sör. Kocsmában (mert ilyen is van) 5000 dínár (1200Ft) körül van egy korsó, boltban ennek a fele a dobozos. Ha kint járunk, próbáljuk ki a helyiek kedvencét a „mexikit” (mexikói), ami egy korsó sör citromlére töltve, a poharat sóba mártogatva. A tömény italok 98%-a hamisítvány! Ezt nem én mondom, hanem a kintiek. Viszonlyag olcsón juthatunk bármihez hozzá, aminek az íze még hasonlít is az eredetiére, de azért ne lelkesüljünk be egy 30 dolláros Blue Labelt látva. Vannak érdekes anomáliák, mint pl ez a dobozos brandy:

kaja_pia_2.jpg

Szóval együnk-igyunk bátran bárhol, ahol látjuk, hogy ülnek emberek, de a Tripadvisor hasznos lehet, ha biztosra akarunk menni, főleg ha könnyedén tudunk közlekedni, hisz a legjobb éttermek a városok szélén, vagy az út mellett vidéken találhatók.

Szállás

A három nagyvárosban minden sarkon van egy szálloda. A kurdisztáni régió Irak legenyhébb éghajlatú része, így a háború előtt rengeteg turista járt ide az ország melegebb részeiből. Ennek a nyomai mind a mai napig látszódnak, mert a számtalan szálloda úgy-ahogy üzemel, és rengeteg a félbehagyott turisztikai beruházás. A szállodák nem a legolcsóbbak, de nem is ajánlom, hogy előre foglaljunk bármit. Amint bent vagyunk egy városban, könnyedén fogunk magunknak találni valamit, és az interneten fellelhető szállások töredékére le tudjuk alkudni az árakat. A szállások helyi viszonylatban tiszták és komfortosak, nem lesz bajunk. Vidéken már problémásabb egy kicsit a dolog, bár tényleg mindenhol van valami szálloda-féleség, a lakosság jelentős része azonban már Európában van, így simán lehet, hogy ezek nincsenek nyitva. Egyik pillanatról a másikra változnak a dolgok, így ajánlani semmit nem fogok, mert lehet, hogy nincsenek is meg azok a helyek, amik tavaly tavasszal még ott voltak, mert a tulajdonosok már eljöttek. Ha taxival közlekedünk, nem kell félnünk, ők ismernek valakit, akinek a valakije szállodatulajdonos, nem fogunk csövezni.

Emberek

Ez egy bonyolult kérdés, így nem is nagyon másznék bele. Rengeteg népcsoport olvasztótégelye ez a kis régió, és mindnek megvan az előnye és a hátránya is. A kurdok nagyon vendégszeretőek, ne lepődjünk meg, ha az utcán sétálva valaki beinvitál magukhoz ebédelni, vagy csak egy teára, még ha egy szót sem beszél idegen nyelven. Az arabok talán akikkel a legnehezebb kijönni, hisz ők itt kisebbség, és a kurdoknak nem a kedvenceik, és nagyrészük menekült státuszban van. Ha van alkalmunk megismerni jezidiket, semmiképp ne hagyjuk ki, mert ők egy szinte ismeretlen népség, saját vallással, és kultúrával, amire nagyon büszkék, és boldogan megmutatják az idegennek. Engem pl meghívott egy család Lalishbe, a jezidik ősi szent városába, (ami nem volt közel hozzánk) csak azért, hogy a templomukat megmutathassák.

Barátkozzunk az emberekkel, mert kincseket lehet itt találni, és bár a kommunikáció nehéz, azaz inkább lehetetlen, de próbálkozzunk, és legyünk velük türelmesek. Sajnos a világról nem tudnak sokat, így engem gyakran kérdezgettek, hogy ha Európába jönnének, ott tényleg mindenkinek adunk, lakást, kocsit és havi 3000 Eurót, amire fel kellett világosítanom őket, hogy ez csak az embercsempészek marketingfogása, és itt sincs birka-kolbászból a kerítés. Nem akarom „migráncsozós” irányba elterelni a mondandómat, de több bejegyzést tudnék írni, hogy milyen ez a másik oldalról, és ezek az embereknek tényleg semmi fogalmuk nincs, mi történik 100-200 km-rel arrébb, akár a saját országukban.

Soha semmilyen körülmények között ne politizáljunk velük! Kurdisztánban diktatúra van, gyakorlatilag pár család vezeti az egész országot, mindenen rajta van a kezük, és semmiben nem lehet megkerülni őket. A vezér szeret egyenruhában a frontvonalon tetszelegni, ami miatt a helyiek őt egy nemzeti hősnek látják, és tényleg szent emberként szeretik, szóval ne kritizáljuk, mert bajba kerülhetünk. Ha iskolázott emberekkel hoz össze a sors, akkor már más a helyzet, de inkább kerüljük ezeket a szituációkat.  Mosolyogjunk, és hitessük el mindenkivel, hogy okos, és tudja, mit beszél. Ez a legjobb stratégia itthon is manapság, szóval, ha itt megy, ott is menni fog.

Kapcsolat

A telefont felejtsük el. Az országból kifelé hívás olyan drága, hogy a gatyánk rámegy, az itthoniak odafelé menő hivásairól nem is beszélve. Amit érdemes beszereznünk, az egy Fastlink hordozható 3G (4G?) modem, vagy egy sim. Az egész ország ezen keresztül internetezik, Wifi szinte sehol sincs, mert mindenkinek ilyenje van. Ez feltöltőkártyás megoldás, és minden boltban szinte lehet rá venni különböző egységeket. Ha jól emlékszem, 4GB volt a legkisebb, ami 15.000 dínár (3500 Ft) és a legnagyobb 50GB, ami 70.000 dínár (16.000Ft). Ez a mobil Wifire vonatkozik, ha a telefonra töltjük, valamivel többet kapunk (asszem a hetvenezresért 80GB-t), de azt nem próbáltam. Internetező hely azonban sok helyen van, így ha csak rövid időre megyünk, nem kell félnünk, hogy offline maradunk.

Látnivalók

Kurdisztán iraki része gyönyörű hely. Maga a tudat miatt megéri elmenni egy faluba, hogy ott már 4-5000 éve is éltek emberek. Sajnos az évszázadok nem bántak kegyesen az épített emlékekkel, így ne várjunk hatalmas zikkuratokat, vagy több ezer éves romokat, azok sajnos a határ rossz oldalán maradtak. Mivel vízummentesen 30 napig tartózkodhatunk az országban, nem kell félni, hogy nem lesz időnk bebarangolni az egészet, de azért ez jóval több, mint elég idő. Az interneten számos útitervet találni, én leírom, hogy én hogyan csinálnám a látottak alapján a következő túrámat.

Hátizsákos turistaként Törökországból lépnék be, miután ott már ízelítőt kaptam a kurd kultúrából. Az országba beérve az első estét Zahóban tölteném, hogy kipihenjem a határátkelés fáradalmait, majd másnap Dohuk felé venném az irányt. Ez egy viszonylag unalmas város, de érkezésem után a belvárosban és a bazárban simán el lehet tölteni egy fél napot, majd másnap, ha tudok, felmennék a hegyekbe, ha gyalog lennék, Sandokha városrésznél, ha kocsival, a városon kívül (pl a gáthoz). Ezután Amedi felé venném az irányt. Zawitában megállnék megnézni a vízeséseket, és enni egy grill halat, ami itt isteni, majd továbbhajtanék Enishkébe. Itt található Szaddam számtalan palotájának romjai közül kettő, ezeket érdekes megnézni, de a természet is gyönyörű. Ezután az Amedi felé vezető úton rengeteg helyen meg lehet állni fényképezni, majd a városba érés előtt Sulavban megállni egy grill birkára a patak mellett, ahonnan remek a kilátás a városra. Az estét és a másnapot Amediben lehet tölteni, illetve, ha viszonylag hűvös hónapban járunk erre, akár napokat el lehet kirándulgatni a környéken. Ezután az irány már Szulejmánia. Útközben Soran felé lehet egy kis kiérőt tenni és a vízesésnél fürdeni egyet. Szulejmániában simán el lehet tölteni pár napot, sok itt az étterem, bár, és az egésznek van egy nyugati hangulata. Itt Szaddám egyik börtönét lehet megnézni, ami nagyon érdekes, illetve pár múzeumot. Megpróbálnék felmenni a hegyekbe, ahonnan Pazar a kilátás, és tele van helyi családokkal, akik itt piknikeznek hétvégenként. A város után Dokan felé mennék, ahol meg lehet állni estére, esetleg kirándulni egyet, vagy halat enni a tóparton. Én Dokan után Shaqlawa felé mennék, ami kitérő, de megéri, mert helyes kis város, és itt töltenék el egy éjszakát minimum. Ezután mennék csak Erbilbe, ahol a túra záródna, hisz itt van a legtöbb látnivaló, és innen a legkönnyebb eljutni esetleg olyan helyekre, amik kimaradtak útközben, és nem utolsó sorban az ország elhagyása is innen a legésszerűbb.  Ha valaki vízummágus, akkor Dokanból, vagy Szulejmániából Iránba könnyen és olcsón el lehet jutni, de ebben nem tudok ajánlani semmit.

amedi_fele_enishke_saddam_haza_2.jpg

Szaddam egyik lerombolt háza Enishkében

amedi_fele_sulav_4.jpg

Sulav

amedi_fele_amedi_2.jpg

A távolban Amedi a szikla tetején

amedi_fele_enishke_saddam_haza_1.jpg

amedi_fele_mangesh_4.jpg

Mangesh, a távolban a havas hegyekkel

Az Erbil-Szulejmánia-Erbil út is egy megoldás, ha az ember repülővel jön, Dohukba nem feltétlenül kell felmenni, de a hegyeket keleten kár lenne kihagyni, mert pompásan néznek ki, és a nyári hőség, ami a legtöbb helyen elviselhetetlen (45-50 fok), itt nem olyan vészes. Nekem azonban a fenti a javaslatom egy kalandvágyó hátizsákos utazónak, aminek sok oka van, de a legfőbb talán, hogy ha Törökországból jövünk át Irakba, nem fog akkora kultúrsokk érni minket, mintha leszállnánk Erbliben a repülőről.

Remélem, ezzel a bejegyzéssel kicsit közelebb hoztam a világnak ezt a részét és pár ember úgy dönt, hogy megnézi ezt a nem túl népszerű célpontot. Véleményem szerint, ha valakit érdekel, és tervezte már egy ideje az utat, most menjen, ne várjon, amíg vége a háborúnak, mert biztos vagyok benne, hogy a következő fejezet az itteniek történelmében a kurd szabadságharc lesz. Szerintem a következő pár évben nyugodtan jöjjön ide bárki, aki kicsit is kalandor fajta, mert ahogy eltűnik a közös ellenség, a kurdok nekiesnek az araboknak, és ezután hosszú időre elérhetetlenné fog válni ez a gyönyörű ország.

 

Ahol jót ettem (és nem utolsó sorban fent van az interneten):

 

Malta - elképesztően jó helyi konyha, elég drága (fejenként 6-7000 Ft). Weboldal

Wooden House - jó konyha, drága (fejenként 6-7000 Ft) Facebook

Onyx Erbil - Nagyon jó helyi konyha, drága (fejenként 8-10.000 Ft) Facebook

Deutscher Hof - Ha egy jó pofa sört akarunk és hinyzik az európai kaja Weboldal

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://foldonvizen.blog.hu/api/trackback/id/tr7112258622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Budapestről valameddig Ázsiába
süti beállítások módosítása