Klaipeda - 2016.06.12

Reggel sikeresen megvettem a buszjegyemet Klaipedába, ami csak 1 euroval volt drágább, mint a Budapest-Varsó és a Varsó-Vilnius jegyek összesen. Fura, de sietni kellett, nem tudtam olcsóbb megoldást választani, mert az fél napig tartott volna, mára pedig voltak terveim.

Klaipedába nem kimondottan a város miatt kívánkoztam eljönni, mert bár vannak szép épületek, amik nekem talán a legfontosabbak, de elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, elmegyek a Kur-földnyelvre, és megpróbálok lejutni Nida falucskába. Ez lehetetlen vállalkozásnak, tűnt, végül majdnem nem is sikerült. Ne szaladjunk előre még...

Klaipeda belvárosa kicsi, pár utcácska az egész, de ilyen épületekkel van tele, és nagyon szépen rendben van tartva az egész. A város többi részét, főleg a tengerpart közeli részeket és a várat az oroszok teljesen eltörölték, most kezdenek valamicskét talán rehabilitálni belőlük, de már sosem lesz olyan, mint volt. A legszomorúbb, hogy a tengerpartot (Kur-öböl) gyakorlatilag lehetetlen elérni, végig ipar és kikötői épületek vannak a város egész hosszában. Ezt 2 helyen töri meg olyan rész, ahol a kompok mennek át a földnyelvre, az egyik az autósoknak, a másik a belvárosból a gyalogosoknak (ez utóbbiról sajnos nem sikerült időben tudomást szerezem).

Mivel holnap 11-kor indul csak a buszom tovább, úgy döntöttem, megérdemlek egy kis alvást, így hostel, vagy couch surfing helyett egy lakást béreltem ki airbnb-n, ami a belváros mellett van, a busztól meg 5 perc sétára, így garantáltam magamnak a pihenést. Ledobtam a táskámat, és bementem a központba gyorsan körberohanni, hogy aztán a pár km-es gyaloglás után leérjek időben a kompkikötőbe, és még legyen időm leérni Nida-ba, ami bő 1 óra busszal a komptól. Igen ám, de amikor átértem, látom, hogy az égvilágon semmi információ, buszmegálló, vagy akár bármiféle jelzés lenne, hogy innen valahova el lehetne jutni tömegközlekedéssel. Mire észbekaptam, a kocsik már elmentek, stoppolni nem tudtam, így elindultam be az erdőbe, hogy legalább a tengert had lássam, ha már Nida nem jön össze. Félúton jöttem rá, hogy ez azért nincs közel, így visszafordultam, hátha elkapom a következő komp érkezését, és tudok stoppolni. Nem kaptam el. Ekkor elkezdtem nézegetni a térképet, ahol látom, hogy van egy másik komp is a belvárosból, és onnan van busz. Próba cseresznye alapon elindultam, de megint rá kellett jönnöm, hogy ez iszonyat messze van, és már így is hulla fáradt voltam. Kb fel is adtam, a két komp kikötő között kicsivel több, mint félúton. Késő volt már, fél 5 ha jól emlékszem és már járni alig bírtam. Ekkor jött szembe egy busz velem, amin látom, ki van írva, hogy Nida. Kibasztam a hüvelykújjamat, hátha megáll, bár már nem voltam benne biztos, hogy belefér az időmbe az egy óra oda, egy óra vissza és ott a kolbászolás. Megállt a busz, én meg futás közben meggondoltam magam.

És milyen jól tettem, hogy meggondoltam magam! Svédországban ugye megtanultam, hogy a világnak ezen a részén bátran induljon el az ember egy túrára délután 6-kor, mert még van minimum 4 napsütéses órája. Ez a buszon eszembe jutott, és elhatároztam, hogy akkor is felmászok arra a kurva homokdűnére.

A Kur-földnyelvről tudni érdemes, hogy az egeész homokból van, de anno telepítettek rá növényzetet, így egy hatalmas erdőség az egész. Pár helyen azonban hatalmas homokdűnék vannak, a legnagyobb épp az orosz határnál, Nida falucska mellett, ami 67 méter magas. Maga Nida miatt is megérné már idejönni, mert egy gyönyörű falu, ami átvészelte az orosz pusztításokat, és szépen egyben maradt. Ehhez gondolom, az is kellett, hogy az Unesco világörökségi helyszínt csinált az egész környékből. Ilyen házakkal van tele a falu belső része:

A hely többi részén meg teljesen új házak vannak, mivel sok ember, főleg oroszok járnak ide nyaralni. Amúgy az egyik legjobb nyaralóhely, ahol valaha is jártam, hisz minden itt van egyben: tengerpartok, végtelen túrázási lehetőségek, takaros épületek, és Putyinék pár kilométerre. Ráadásul 45 fok sincs, mint pl horvátországban, vagy szar sziklás tengerpartok, mint Skandináviában. Valahogy ez a két hely jutott eszembe rögtön erről a részről. Tényleg csak ajánlani tudom, én biztos visszajövök majd ha lesz családom.

Amiről ez a bejegyzés azonban a címét kapta, az a város melletti tengerparton, számomra sokkoló látvány volt. Itt nem kagylóhéjat, hanem több millió cserebogár tetemét mossa ki-be a víz az évnek ebben a szakában, ami egészen grotszk látványt nyújt. És ez még csak egy apró részlet:

Ami a homokdűnét illeti, az valami egészen egyedi látvány volt, sokat nem is tudnék mondani róla, csak, hogy órákat lehet rajta és körülötte tekeregni, egész szuperül ki vannak építve az útvonalak, és nagyon sok különböző úton lehet az erdőben csatangolni. Azonban a dűne közepén húzódik az orosz határ, így a kijelölt útvonalakról letérni nem érdemes. Én remélem, visszatér Európához még ez a kalinyingrádi rész, ahova mindíg is tartozott, és akkor a határ túloldalán sem az őrtornyokat kéne nézni, de ne politizáljunk, inkább zárom ezt a hosszúra sikeredett írást három képpel a homokról.

Holnap irány Liepaja.