Khuzir - 2016.07.12

Reggel két meggyötört ausztrál fogadott minket, úgy látszik, őket jobban megviselte a tegnap este, mint minket. Örülök, hogy kihagytam a burját vodkát, mert 20 km-t sétálni agysérülten elég nehéz.

Kb mindenem úgy bűzlött még a tegnapi füstölt haltól, hogy elgondolkoztam, ne hagyjam-e itt ezeket a cuccokat (póló, pokróc, stb) a francba, mert a hátizsákon belül nagy pusztítást fognak végezni. De mivel a bőröm is halszagú volt, igazából tökmindegy lett. Marha jó dolog ez az orosz füstölt hal, de ajánlom hozzá a vegyvédelmi ruha viselését.

Egész nap gyakorlatilag sétáltunk, mivel odafele a vízparton haladtunk, és a mozgás a homokban nem valami gyors. A tó vize olyan hideg, hogy fürdeni nem sokan fürdenek, de a parton kempingeznek, és piknikeznek rengetegen. Egy ilyen család sátra előtt vonultunk el, amikor kirongyolt belőle egy faszi egy üveg brandyvel és feles-poharakkal és mire a „zdrasztvutye” végére értünk, már a kezünkben is volt a cucc, és dönteni kellett magunkba. A forma egy szót nem beszélt angolul, csak vigyorgott, mint a vadalma és az aranyfogakkal teli száját mutogatta. Erre kijön a feleség is, és elkezdtek velünk közösen fotózkodni, ő is az arcunkba tolta az aranyfogait, aztán ment mindenki isten hírével.

Jót tett a kis folyékony energia, mert hosszú volt még az út, és egy hegyre is fel kellett még mászni. A túra nem túl változatos tájakon vezetett keresztül, de mivel végigpofáztuk az utat, észre sem vettük, hogy 5 órája gyalogoltunk, mire megérkeztünk a szigethez, amire át akartunk sétálni. A víz nem mély itt, simán át lehet gyalogolni, de olyan eszement hideg volt, hogy amikor az egyik hullám megnyaldosta a tökeimet, én úgy döntöttem, hogy inkább nem megyek át. Végül mindenki így döntött, és inkább leültünk a homokba egy kicsit, majd indultunk hazafele egy másik úton. Elérkeztünk egy elég retek kis faluba, ahol az első kocsmába betévedtünk, és ettünk egy nem túl acélos ebédet. Itt történt, hogy az egyik részeg helybélit nem lehetett lerázni, feltétlenül velünk akart lógni, és meghívatni magát vodkára. Nehezen értette meg, hogy csak sört lehet kapni, mi pedig nem akarunk neki két litert venni, amit kért, csak egy dobozt, így a szituáció elég kellemetlen kezdett lenni, de aztán elfogadta a dobozost is, és békén hagyott, amíg ettünk. Sarah elég keményen elküldte a picsába, de nem értett egy szót sem angolul, Lala meg nem szólt hozzá oroszul, mert szerinte akkor lerázni sem lehetett volna. Ez van, itt ilyenek az emberek, kedvesek nagyon, de néha nagyon idegesítőek tudnak lenni. Sokan csak úgy ránk köszönnek, megkérdezik, honnan jöttünk, és mennek tovább. Ez tök jó, de amikor talajrészeg arcok teszik ezt, az néha kiszámíthatatlan tud lenni.

Hosszú volt az út hazafelé, és fárasztó, így mire megérkeztünk, már nem volt sok kedvünk semmihez, csak meginni egy sört és pihenni. Ennek ellenére vacsi után megint találkoztunk az ausztrálokkal, és a tegnapi gyerekek tanárnőjével, aki meghívott minket egy késő esti sütögetésre a sziklákra. Vettünk pár sört és 10 óra felé csatlakoztunk a gyerek csapathoz, akikkel kb 2-ig együtt voltunk.

Holnap viszont már csak kettesben leszünk, és intenzív semmittevés a terv.