Naha - 2016.11.01

Japán utam a vége felé jár. Sajnos az elmúlt időszakban sem időm, sem kedvem nem volt írni, amit írtam is, csak jókora késéssel tudtam feltölteni, hisz a képek miatt (=számítógép lassúsága) több órába kerül egy ilyen elkészítése. Kiotó keleti részéről már írtam, most a többiről szeretnék tömören. Annyi rengeteg dolgot láttunk a városban, hogy szinte lehetetlen felsorolni mindent így utólag, és hagytunk legalább annyit még a jövőre, hogy simán el fogok tudni tölteni még itt 2-3 napot anélkül, hogy bármit újra kelljen látogatnom, ha egyszer visszajövök. Jöjjön tehát Közép-Kiotó.

(A fényképeken levő foltok nem a monitor hibái, hanem szépen lassan megadta magát az olcsó fényképezőgép lencsém).

A város középső része talán a legegyszerűbben kivitelezhető része városnézési szempontból, mivel minden a város központjában van itt, és annyira nincs is sok minden. Ami viszont van, az kötelező. Ilyen például a Nijo palota, ami a sógun rezidenciája volt. Ez egy csodálatos fallal körülvett építmény, amihez egy nagy kert is tartozik. Ez is a legszebb cseresznyefa-virágzáskor, de az év bármely szakában el lehet itt tölteni 1-2 órát, hisz nem csak a palota található itt meg, hanem számos kisebb, de annál szebb épület. A palota belseje, mint az összes hasonló épület esetében nem egy nagy szám, papírfalu szobák tatamival, meg pár festménnyel, de mivel a japán történelem egy igen jelentős épülete, ezért semmiképp ne hagyjuk ki. A mi ottjártunkkor lépni nem lehetett a helyi turistáktól, de időnk nem volt kivárni, míg megfogyatkoznak (a kertben már alig voltak mondjuk).

Ha csak két látványosságra van idő a város ezen részén, a másik feltétlenül legyen a császári palota. Erre is rá kell fordítani 1-2 órát, hiszen nem pusztán egy másfél kilométeres parkon kell átverekednünk magunkat, ahol több helyes kis szentély is található, hanem maga az épület komplexum is elég nagy, ráadásul simán előfordulhat, hogy a kötelező biztonsági ellenőrzés miatt még több időt kell itt eltöltenünk. Nekünk szerencsénk volt, mert szinte azonnal bejutottunk, és alig voltak emberek, amikor ideértünk délután. Kellemes meglepetés volt, hogy szemben az ország egészével, itt nem kellett belépőt fizetni, és arra mehettünk, amerre akartunk. Az épület belsejébe nem lehetett bemenni, de kintről szinte mindenhova be lehetett nézni. A lábam, mire itt végeztünk már kopott vagy öt centit. Japán számomra egyenlő a gyaloglással (buszra nincs pénzünk).

A város belsejében mi még két múzeumot néztünk meg, de ezek csak azoknak ajánlott, akiket érdekelnek az ilyen dolgok. Engem például abszolút nem érdekelnek a járművek, sem autók, sem repülők, sem vonatok, de barátom csak meggyőzött két hét alatt, hogy menjek el vele a vasútmúzeumba. Ha valaki a vonatok szerelmese, egészen biztosan el tud itt tölteni egy egész napot, hisz a létesítmény hatalmas, és egészen meglepő részletességgel mutatja be a japán vasút múltját és jelenét. Mivel interaktív az egész, a gyerekek imádják, a terepasztal, amit felépítettek itt, viszont még engem is lenyűgözött. Örülök, hogy láthattam ezt az egészet, de a járművek továbbra sem érdekelnek cseppet sem. Esőnapra remek kikapcsolódás volt.

A másik múzeum, amit meglátogattunk, a Nemzetközi Manga Múzeum volt. Ezt tényleg csak hardcore fanoknak javaslom, mert bár van itt egy szoba, ahol alaposan bemutatják a manga történelmét és elmagyarázzák, hogy mi micsoda, a múzeum maga igazából csak egy gigantikus gyűjteménye az elmúlt 70 év manga anyagának, amibe kedvünk szerinte belelapozhatunk. Ha valaki japánul is tud, biztosan több időt el tud majd itt verni, mint mi. Vicces azonban, hogy a nemzetközi részlegen még magyarra fordított művekkel is találkozni.

Mivel mi nem a központi pályaudvarra érkeztünk Oszakából, hanem messzebb valamivel, így lehetőségünk volt végigsétálni a Nishiki piacon, amit amúgy tuti, nem néztünk volna meg. A tokióihoz képest ez valamivel kisebb, de ugyanolyan érdekes, és ha az embernek van pénze kóstolgatni, lazán el lehet csapni egy havi fizetést, és pár órát.

A következő bejegyzésben a város északi és déli részében tett kirándulásunkról írok majd. Nyugatra nem jutottunk el, de ez a mi döntésünk volt, hisz nem nagyon akartunk még 4-5 templomért belépőt fizetni, és a legfőbb dolgok az általunk bejárt részeken vannak. Számomra a város bejárásához, és unalomig megismeréséhez egy év is kevés lenne, de ha egyszer ölembe esik egy tonna pénz, és túlélem, akkor állok majd elébe.