Shuranga - 2016.07.27

Amikor feltették a kérdést, hogy lóval, vagy gyalog megyünk-e a tavakhoz, és hárman at feleltük, hogy gyalog, azért néztek egyet a helyiek. Én nem szeretem a lovakat, a közelükbe sem szeretek lenne, felülni meg tuti nem ülök fel egy idomítatlan mongol lóra, úgyhogy én rögtön rávágtam, hogy lesétálom a 2x12 km-t, a brit pár is jelezte, hogy velem tartanak. Sok volt már az autózásból.

A séta odafele összesen három és fél órát tartott, aminek több oka van. Az egyik, hogyúttalan utakon mentünk, ráadásul három folyón is át kellett kelnünk, ami nem túl egyszerű fényképezőgéppel és bakanccsal az ember vállán, mezítláb csúszkálva a köveken. A másik tényező, ami mehosszabította a gyaloglást egy jak volt, aki az egyik kanyar után állta utunkat, miközben morogva csapkodta a lábát a földhöz. Mi elkezdtünk hátrálni, erre, ő megindult felénk teljes sebességgel, és jól megkergetett. Bár pontosan nem jöttünk rá, mi baja volt, mert elrohant mellettünk, és lefutott egy párszáz méterrel lejjebb levő jurtáig, de onnan visszafordult és jött megint felénk. Rájöttünk, hogy körbe-körbe rohangál, mint egy eszement, de elég félelmetes volt. Mi így jópárszáz méterrel lejjebb tudtunk csak átkelni a folyón, ráadásul felmásztunk egy domb tetejére, hogy láthassuk, merre van ez a hülye állat. Ezután fel kellett másznunk még egy hegyre is, aminek a másik oldalán volt a tó, amihez igyekeztünk, de a látvány a tetejéről kárpótolt mindenért. Igazából már kint járunk a Góbiból, de ez nem egy tipikus dél-mongol táj.

Legyalogoltunk a tó partjára, hogy majd fürdünk, meg ott töltjük a napot, de sajnos hideg volt, ráadásul annyi légy és szúnyog volt, hogy kb 40 percig bírtuk az egész ottlétet, és elindultunk szépen lassan hazafelé. Visszafelé már nem volt jak, így a sétát megcsináltuk kicsivel három óra alatt. Azt is láttuk, hogyan zajlik errefele a birka-transzport: