Peking - 2016.08.04

A tervekben a mai napra egy tiencsini kirándulás szerepelt, de amikor itt első nap ráébredtem Peking méreteire, és hogy mennyi látnivaló is van errefelé, gyorsan szanáltam a programot. Úgy döntöttem, hogy inkább a Nyári palotát nézem meg, ami Unesco világörökség, szóval biztos szebb annál, hogy csak úgy itt hagyjam látogatás nélkül. A döntés jónak bizonyult, mert tényleg egészen elképesztően szép hely.

Kinéztem egy metrómegállót, ami 15 perc sétára volt a parktól, amelyben a palota van (a park bejáratától fél óra maga az épület), nem szeretek mindenféle buszokkal meg taxikkal foglalkozni, amikor sétálni, így tapasztalni is lehet. Így sétám közben futottam bele a Pekingi Zöld Övbe, ami a városon végigtekergő, kb autópálya szélességű park, közepén sétáló és bicikliúttal. Elmondani nehéz, mennyire megtetszett nekem ez az ötlet, belegondoltam, milyen fasza lehet Budapest egyik végéből átsétálni úgy parkon a másikba, hogy közben semmi betonba nem ütközünk. Ezért érdemes sétálni, hogy ilyeneket lássunk.

Mikor megérkeztem a palotához, illetve a körülötte levő parkhoz, és kifizettem az elkerülhetetlen belépődíjat, már olyan meleg volt, hogy a ruha úgy tapadt rám, mint valami búvárcucc. Rögtön kiütközött, hogy itt is a csordaszellem jegyében megy mindenki előre, így én úgy határoztam, hogy pont az ellenkező irányba indulok el, megkerülve a tavat, ami nem kicsi, és így hátulról közelítem meg az épületet. A séta a melegben nem volt a legjobb, de ami fájóbb volt, hogy a nagy meleg miatt olyan pára volt, hogy a kilátás, ami a palotára nézett, szinte nem is látszott.

Mire a dombhoz értem, már alig éltem, így beiktattam egy hosszabb pihenőt, mielőtt a százezer ember közé vetettem volna magam. Sajnos itt is igaz az, hogy nehéz élvezni a helyet, mert annyian vannak, de én próbáltam távol maradni a tömegtől. Ez az ázsiaiakból teljes mértékben hiányzó egyéniség miatt nem nehéz, kb 20 méterrel a hatalmas tömeg mellett, már szinte egyedül lehet az ember, igaz, itt nem lehet fasza szelfiket csinálni. Én bejártam a palotakertet, ahol pár ember kivételével senkivel nem találkoztam, pedig megérné eljönni ide, mert hangulatos.

Maga a palota nem akkora szám a Tiltott város után, de igencsak megéri eljönni ide, mert sok látnivaló van a környéken, amit én sajnos most nem tudtam megnézni. Ez az épületegyüttes a világörökség része, így mindenképp a pekingi program részét kell, hogy képezze, bár lehet, érdemesebb lenne itt kezdeni, és a legnagyobbat/legobbat (Tiltott város) hagyni a végére, hogy ne homályosítsa el ennek a fényét.

A domb lábánál található egy bevásárló utca, ami nem a szokványos Váci utca, hanem valami ilyesmi:

Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy a vízbe fordulok, ha egy rosszat lépek. Venni nem érdemes itt semmit, mert bár a kínálat fasza, de Pekingben olcsóbban meg lehet ugyanezeket találni a kis utcákban, bár lehet, hogy azok minősége fosadékabb, de Kínáról lévén szó, nem hiszem, hogy ezeké olyan jó lenne.

Az utca után elindultam vissza az oldalsó bejárathoz, ahonnan reggel jöttem, hogy a köröm teljes legyen, de eddigre elfelejtettem, hogy ez bizony nincs közel, így a belem lógott a végére megint. Szerintem olyan büdös voltam a metrón, mint a hetes busz délutáni utasai egy része. Ma megint ruhában zuhanyoztam, hogy kimossam, mert így nem kerül be a táskámba.

Itthon most még a számítógéppel szarakodok, ami tényleg alig használható valamire, 3 órája próbálom a tegnapi posztba beilleszteni a képeket. Nem tudom, meddig bírom még ezt, de biztosan nem sokáig.

Holnap legalább aludhatok, mert csak délután 4-kor indul a vonatom Xiningbe, ahonnan másnap zúzok tovább Tibetbe. 2 nap vonaton… Fantasztikus lesz.