Bombay - 2016.09.10

Bombay nem az a város, amit feltétlenül látni kell egy indiai túra során, mi is csak azért mentünk, mert egy jó barátom ott él, és meghívott minket magához, amiről később kiderült, hogy a város elit negyedében van. Ezt azonban nem úgy kell elképzelni, mint bármit, ami elit otthon. Érdekes 3 nap volt, de nem túl mozgalmas. A Mimbai/ Bombai elnevezésről nem tudtam dűlőre jutni, hisz az itteniek mind Bombaynek nevezik, de a hivtalos elnevezése már Mumbai. Én maradok emiatt a Bombaynél.

Jajj, de jó is volt a majdnem egynapos vonatút Udaipur és Bombay között. Mivel India egyik legfontosabb városába mentünk, a vonat teljesen tele volt. Az alvós rész bár kényelmesebb volt, mint az orosz társai, a kínainál meg hosszabb volt a fekhely, így a gondot csak az emberi tényezők okozták. Egyik, amit a Közel-keleten is megtapasztalhatunk, hogy mivel kurva meleg van az év legnagyobb részében, de valószínűleg a pulóver biznisz nem nagyon menne másképp, mindent fagypontig légkondícionálnak. Olyan hideg volt a kocsiban, hogy nekem elő kellett vennem a hálózsákomat, mert barátnőmre kellett pakolnom mindkét pokrócot, amit adtak, és ő még így sem tudott aludni. Ehhez hozzá jön még a kocsin átromboló árusok üvöltözése minden 5 percben (igaz ez véget ér éjszaka), és máris garantált a nemalvás. Nekem sok bajom nem volt, de nem mondom, hogy teljesen kipihenve érkeztem volna meg, így az ingerküszöböm is elég alacsonyan volt. A Bandra Terminus nevű állomás rendesen ki is hozta belőlem az agressziót, illetve inkább a taxisok. Ahogy kiérünk az állomásról, úgy támadnak le, hogy nem voltam benne teljesen biztos, hogy nem fognak ténylegesen bántalmazni. Bombayi barátom szerint a maximális ár, amit egy útért az állomás és a háza között szabad fizetni 150 rúpia, ehhez képest 650-es árakat akartak rám tukmálni. Miután nem voltak hajlandóak elengedni, követtek és iszonyatosan idegesítettek, a barátnőmet meg folyamatosan megfogták, eszeveszett üvöltözésbe kezdtem velük és úgy küldtem el őket a picsába, ahogy én még embert soha. Ők is sokkolva lehettek, mert 20 taxis csak állt és próbálta összerakni, amit hallott, mi meg siettünk el, mert féltem, ha eljut az agyukig, még elásnak élve. Persze a pályaudvartól pár percre gyalog már mindenki korrekt volt.

Érkezésünk így Bombaybe nem volt a legszerencsésebb, de innentől kezdve kb semmibe nem tudok belekötni (kivéve a leírhatatlan koszba és igénytelenségbe, amiről meg ugye nem akarok írni) az itt töltött 3 nap alatt. Barátom úgy kezelt minket, mintha a királyi család lennénk.

Én nem tudtam róla, hogy az apja India egyik neves ügyvédje, így el is vannak látva rendesen minden jóval, és Bombay egyik legelitebb negyedében, Badra West-en laknak, ahol rengeteg bollywoodi filmsztár palotája is van, csak rövid sétára tőlük. A negyed azonban olyan, mint egész India, rettenetesen szélsőséges. A főbb utcákon borzalmas állapotok uralkodnak, tele van emberrel és mocsokkal, de az ebből nyíló kisebb utcákban, meg teljes a nyugalom, és érezhető, hogy gazdagabb emberek lakják. Mi kb 30 másodpercnyi sétára laktunk az egyik ilyen főutcától, így először a nadrágunkba is bronzoltunk, hogy itt nem lesz alvás, de ez a 30 másodperc egy teljesen más világba repített minket: a társasházak udvarain pálmafák, gyönyörű virágok és zöld papagájok repkedtek mindenfelé.

A másik irányban két perc sétányira egy másik borzalmas főútba futhat bele az ember, így ezek a mellékutcák a nyugalom szigetei. Nem pont így képzeli el az ember az elit negyedet. A paloták is viccesek, mert tényleg, mintha mesékből jöttek volna elő, előttük viszont meg emberek ülnek, fekszenek (élnek?) az utcákon.

Magáról Bombayről tényleg nehéz bármi érdemlegeset is írni, mert egy tipikus nagyváros, de jóval kevesebb látnivalóval, mint pl Delhi. Ami miatt érdemes talán idejönni, a belvárosban található gyarmati épületek, amik között olyan, mintha tényleg Angliában sétálnánk (legalábbis egy kicsit).

Itt is található egy diadalív szerű épület, mint Delhiben, ami mellett az egyik leghíresebb indiai szálloda, a Taj Mahal Palace magasodik. Mindkettő impozáns, de elképesztő mennyiségű helyi turista keresi fel ezt a részt, akik jelentős része kötelezőnek érzi, hogy szelfit készítsenek a helyenként felbukkanó fehér emberrel. Nem számoltam, velünk hányat lőttek, de a nagyon sokadik után úgy döntöttük, hogy ez már kellemetlen, így elhagytuk a helyszínt.

Innen ki lehet menni az Elephanta barlangokba, ami egy Unesco védett hely, de mi Bombayből Aurangabadba megyünk, ami mellett két, az itteninél sokkal impozánsabb barlangrendszer található. A bombayi ráadásul elég drága, és úgy hallottuk, hogy koszos és nincs is rendesen karban tartva. Mi nem mentünk ki, inkább a városban sétálgattunk.

Tényleg nem akarok a koszról írni, de mivel az Indiai Óceánhoz engem annyi szép emlék köt, nem így kívántam viszontlátni:

Ez ráadásul a Taj Mahal Hoteltől 2 percre készült, a város leglátogatottabb pontján. Ráadásként pont a parton megy egy út, ahol az ott töltött 10 percünk során láttunk egy motorost, aki két fekete szemeteszsáknyi hulladékot csal belekúrt a tengerbe, autóst, aki a hamutartó tartalmát ugyancsak ide ürítette és embereket, akikre itt jött rá a kulázhatnék, így nem is látták értelmét tovább vinni a ballasztot. Viszont ha már kénytelen vagyok a szemétről írni, akkor jöjjön itt egy kép a milliárdos negyed melletti védett mangrove erdőkről (ezen annyira azért nem jön ki, de a talaj, ami a növények alatt van, nem föld, hanem szemét).

Bombayben viszont enni kell. Gyakorlatilag minden megtalálható itt, főleg Bandrában, ahol biztonságosak (=tiszták), és nem túl drágák az éttermek. Barátom segítségével kipróbáltunk számos indiai „street foodot”, amiknek otthon is hatalmas sikere lenne szerintem, mert egy falatba belezsúfolnak tulajdonképpen egy háromfogásos ebéd ízvilágát. Ezekről biztosan lehet olvasni különböző kaja blogokon, így én csak ajánlani tudom, hogy ha erre járunk, mindenképp tegyünk egy kitérőt Bandrába (nyugatra) és zabáljuk halálra magunkat.

Meg kell még említeni, hogy a belvárost kivéve mindenhol roppant olcsók a tuktukok, ráadásul nem kell félni, hogy átvernek, mert mindegyikben taxióra van, így itt mindenképp a közlekedésnek ezt a formáját válasszuk. A belvárosból (Colaba) ki vannak tiltva, a taxik meg drágák, így itt marad a séta, vagy a tömegközlekedés, ami elég jól szervezett.

Mivel nagyon lazára vettük a figurát a három nap alatt, és én pl az elmúlt 3 hónap alvását próbáltam behozni, nagyon nem tudtam napi bontást írni. Innen viszont irány Aurangabad alvós busszal, ami egy fura élmény lesz, mivel nem ülések, hanem ágyak vannak a buszon, amit én még nem láttam.