Tbiliszi - 2016.11.18.

Ezzel a bejegyzéssel szeretném összegezni az utam eddigi részét. Eredetileg minden ország után szerettem volna egy ilyet írni, de később úgy éreztem már jobbnak (meg persze lusta is voltam), hogy ha hagyom ülepedni egy kicsit a dolgokat, és visszanézve írom le a véleményemet. Már két hete a Kaukázusban vagyok, idő közben eltöltöttem egy időt Grúziában és Örményországban is, de ezeket most szeretném kihagyni, mert a kaland igazából Japánban véget ért. Le szeretném előre szögezni, hogy minden, amit itt leírok, a személyes véleményem, amit csak és kizárólag az általam látottak és tapasztaltak alapján alakítottam ki. Tudom, hogy mindenkinek más érzéseket kelt egy vizit, vagy egy hosszabb idő eltöltése egy adott országban, így soha nem leszünk egy véleményen, de bennem ezek az érzések keletkeztek.

Minden országról, ahol legalább egy éjszakát eltöltöttem, és ért valami impulzus, írok valamit. 5 részre fogom szedni az összegzést: 1. Írok a látnivalókról, bár nem tételesen és az infrastruktúráról, 2. A helyiekről, 3. Szállás (kitérnék a Couchsurfingre mindenhol), evés, ivás, 4. pénz, 5. Végül, hogy visszatérnék-e az adott helyre (szigorúan, mint turista), amire a következő kategóriákat találtam ki: a) Mindenképpen, akár hosszabb időre is, b) Szívesen, c) Inkább nem, d) Nem. Ezeket egy mondatban meg is fogom indokolni. Lássunk hát neki!

1. Lengyelország (Varsó)

Rögtön egy nehéz kérdéssel kezdek, mert csak egy napot töltöttem el utam során az országban, az átutazást leszámítva. Bár többször jártam már itt ezelőtt, a főváros valami miatt eddig kimaradt, így csak erről írnék.

• Varsó annyiban nagyon különbözik Budapesttől, hogy sokkal kevesebb a látnivaló. Bár a középkori városrész helyreállítása számomra csodaszámba megy, azon kívül engem semmi nem fogott meg a városban. Amennyire szeretem Budapestet, annyira sosem tudnám megszeretni Varsót, már ami a hangulatát illeti. Közlekedés szempontjából talán valamivel jobb a helyzet, mint otthon, mert a kötöttpályás hálózat, főleg a városi vonatok nekem sokkal szervezettebbnek tűntek. Ha valaki az újjáépített belváros közelében talál szállást, nem lesz szüksége tömegközlekedésre, mert pár utca az egész, ahol a látványosságok vannak. Ha jövök legközelebb, azonban repülni fogok, mert a buszút nagyon fárasztó.
• Az emberek nagyon szimpatikusak voltak, segítőkészek és barátságosak. Elsőre úgy tűnt (plusz itt élőkkel folytatott beszélgetéseimből), sokkal több külföldi él itt, mint Budapesten, ami számomra nagyon szimpatikus. Nincs még az európai nagyvárosok szintjén az expat-ek aránya, de ez reméljük, nem is fog változni. Angollal teljesen jól el lehet boldogulni a városban.
• A szállás és a kaja, pia talán egy picivel olcsóbbnak tűnt, mint Budapesten. A boltok is az otthonihoz hasonló árakkal dolgoznak, csak a zloty árfolyamát kell megszokni, hogy biztosan ne költsünk többet. A helyi kaja, amit ettem jó, bár nem túl változatos, de lehet, hogy ezt csak azért mondom, mert ezután két hétig kb ugyanez volt a balti államokban. Enni nem feltétlenül a sétálóutcákban kell. Mivel sok fiatal, főleg egyetemista él a városban, a Couchsurfing egy nagyon jó alternatíva, és sokat megtudhatunk tőlük, mennyire is nyugati szemmel látják a világot.
• Az árak az otthonival egy szinten vannak, talán valamivel alacsonyabbal. Lehet, hogy csak az alacsonyabb Áfa miatt, nem tudom, de mintha minden olcsóbb lett volna, bár nem túl szembeötlően. Magyaroknak mindenképp egy olyan a kevés úticélok közül Varsó, ahol még ér valamit a pénzünk.
• Visszajönnék? Inkább nem. Úgy érzem, láttam, amit akartam, ráadásul Lengyelország tele van szebb várossal, ahova sokkal szívesebben mennék.

2. Litvánia

Litvániát nagyon régóta szerettem volna látni, de nem tudom, megmagyarázni, miért. Talán mert Angliában volt egy Litván barátnőm, vagy mert viszonylag nehezebb eljutni ide. Passz, mindenesetre tetszett, amit láttam.

• Az ország domborzatilag talán a legunalmasabbak közé tartozik, de építészetileg jóval izgalmasabb. A városokban érezni még a Szovjetuniót eléggé, de már az EU-t is. A történelmi részek szépen helyre vannak állítva, és órákat el lehet sétálgatni bennük. A két „főváros”, Vilnius és Kaunas mindenképp megér egy látogatást, bár az idejutás körülményes. A legjobb talán, ha Rigába repülünk Wizzairrel, és onnan jövünk le ide, mert Varsó elég messze van. Rigából óránként indul valami busz ide, szóval ha ott már körülnéztünk, ne hanyagoljuk el Vilniust, ahonnan napos túra keretében meg lehet nézni Kaunast is. Javaslom viszont, hogy töltsünk el hosszabb időt az országban, mert van azért itt mit nézni. A Kur-földnyelv egy egészen különleges hely, ne hagyjuk ki! A közlekedés az országon belül busszal nagyon egyszerű. A városokban is könnyedén lehet eljutni a-ból b-be bármilyen járművel, de gyalog kb minden bejárható.
• Az emberek kevésbé kedvesek, mint a déli szomszédjuknál, a vodkát is mintha jobban szeretnék, ami okozhat kellemetlen perceket. Senki nem ellenséges, de távolságtartóak. Itt már figyelni kell arra is, hogy át ne kúrjanak, főleg a taxisok veszélyesek ilyen szempontból. A helyiek közül sokan nem láttak világot, így kíváncsiak és jókat lehet beszélgetni, ha egyszer megtörtük már a jeget. Angolul a fiatalok beszélnek, de az emberek nagy része egy szót sem tud.
• A hostelek nem drágák, és jól felszereltek. Sok ukrán, vagy fehérorosz vendégmunkás lakik életvitelszerűen ezekben, így talán olvassunk TripAdvisort, mielőtt foglalnánk. Ezek nem túl kellemes emberek, és nem érdekük, hogy mi sokáig egy szobában legyünk velük, így nem fognak arra figyelni, hogy nekünk kényelmes legyen az ittlét. Mivel a fiatalok nem annyira világlátottak, a Couchsurfing egy nagyon jó lehetőség itt, tegyük fel az utunkat publikusra, és szinte biztos, hogy meghív majd valaki. Ami az ételeket illeti, a helyi konyhával két nap alatt átfogóan megismerkedhetünk, mert nagyon hasonlít a lengyelhez és az oroszhoz, és igazából semmi extra. A sörök rendben vannak, de drágábbak mint otthon.
• Az árak általában magasabbak, mint otthon, legalábbis, ahol én megfordultam ezt tapasztaltam. Az éttermek nem olcsók, az italozás kifejezetten drága is tud lenni. Érdemes elkerülni a belvárost, ha be akarunk ülni valahova, mert lehet azért olcsón lenni, de ilyen esetben a kommunikáció már nehézkesebb lesz. Utazni városok között viszonylag olcsón lehet. Napi 10.000 Ft-os költségvetésből már nagyon kényelmesen ki tudunk jönni.
• Visszajönnék? Szívesen! A Kur-földnyelven nagyon elkirándulgatnék még pár napot, valamint autóval körbenéznék kicsit az eldugottabb részeken. 

3. Lettország

Riga volt utam egyik legkellemesebb meglepetése. Elképesztően gyönyörű város, de maga az ország nem jött be.

• Lettország ugyanolyan vízfejű, mint Magyarország. Ha idejövünk, bőven elég a fővárost megnézni, ha csak pár napot töltünk itt, illetve Siguldát, ami innen nincs messze. Rigát repüli a Wizz, szóval tényleg kár lenne nem eljönni ide legalább egy hosszú hétvégére. Akadnak természeti látványosságok is, de erről nem tudok nyilatkozni. Két nap elég Rigára, és egy nap Siguldára, bár ha szeretünk kirándulni, az utóbbira rá lehet húzni még egyet. Gyalog és busszal minden elérhető könnyedén, az tájékoztatás elég jó, így nem lesz bajunk. A tengerpart nem túl izgalmas, van pár háborús rom, meg szovjet emlék, de sok pénzt ezek miatt nem érdemes elkölteni, inkább menjünk le Vilniusba, ha mondjuk egy hétre jövünk.
• A lett emberek nekem valahogy nem voltak abszolút szimpatikusak. Alig tudtam bárkivel interraktálni, nem voltak barátságosak. A Couchsurfing biztosan segít, hogy ne ez legyen a véleményünk, de én itt nem alkalmaztam. Sok emberrel próbáltam meg beszélgetni, de valahogy nem lett túl eredményes, csak a külföldiekkel. (Ezekből viszont van itt rengeteg. Sajnos itt is ugyanolyan ostobán állítják be a turisztikai célközönséget, mint otthon, és azzal próbálnak meg kitűnni, hogy milyen olcsóság van. Emiatt rengeteg az angol legénybúcsús, ami nagyon kártékony.) Angolul azonban nem sokan beszélnek, aki igen, annak is sikerül valami olyan hülye akcentussal, hogy párszor megizzadtam, hogy megértsem, miről van szó.
• Konyhailag a lettek sem tartoznak a legajánlhatóbb kategóriába, a krumpli itt is mindent ural, de a húsételek jók. A belvárosban sok a drága de szar étterem a Tripadvisor szerint, így érdemes pár utcával kijjebb menni, ahol nemhogy olcsóbban, de jobban is ehetünk.
• A fent említett olcsóságot nem sikerült megtalálnom. Köszönhetően a Pannon puma „száguldásának”, lassan az egész világ drága lesz nekünk. Szállást tudunk olcsón keríteni, nekem Rigában a belváros kellős közepén sikerült, de minden más már többe került, mint otthon. Láttam ugyan nagyon olcsó etetőhelyeket, de nem voltak a legszimpatikusabbak egyik helyen sem, ahol megfordultam, így maradt a valamivel drágább, de jó.
• Visszajönnék? Inkább nem. Bár Riga gyönyörű, és ha közelebb lenne, biztosan sokszor jönnék ide, de úgy érzem láttam, amit akartam, Lettországban meg a látottakon kívül más nem érdekel. Ha lesz potom pénzért Wizz jegy, talán egy hétvégére eljönnék, de van sok érdekesebb hely Európában, ahova még nem jutottam el.

4. Észtország

Egyértelműen ez lett a kedvencem a három balti ország közül. Talán, mert a legjobban ez hasonlít Skandináviára, ahol éltem is, és imádom a természetet, meg sok mást. Itt viszont mégsincs meg az a skandináv hidegség az emberekben, az ország sem annyira túlszervezett, mint északabbra, és persze jóval olcsóbb is.

• Észtországban alig él ember, még Tallinnra sem mondható el, hogy zsúfolt lenne. Itt egész skandináv körülmények uralkodnak, kis szovjet beütéssel. Az ország pici, de a települések még kisebbek. Látunk valami falut a térképen, de már át is értünk rajta, mielőtt észrevennénk. A városok jól karban vannak tartva, a közlekedés kiváló, a tájékoztatás számomra kitűnő volt. Az országban találhatóak szép középkori várak, de Tallinn után nem túl érdekes talán egyik sem (Kureesaare-re nem jutottam el, állítólag az gyönyörű), mert a főváros óvárosa egészen fantasztikus. Persze a szovjet idők nem tűntek el nyomtalanul, de ha valakit csak kiraknánk a központban, nehéz lenne megmondania, hogy nem Nyugat-Európában van-e. A kisebb városokban is szépen helyre lettek hozva a látnivalók, Tartu nekem nagyon hangulatos volt. A tengerpart izgalmasabb, mint a déli államokban, főleg a szigetek miatt, de kevésbé is kiépített. Mivel a távolságok a településeken belül kicsit, a gyaloglás a legjobb módja a közlekedésnek. Stoppoljunk bátran, errefelé ez úgy néz ki, mintha természetes lenne. A vezetési kultúra azért hagy némi kívánnivalót maga után.
• Az emberek, akikkel találkoztam, nagyon kedvesek és nyitottak voltak. Angolul szinte minden fiatal beszélt (az akcentusuk nagyon tetszett nekem, főleg a csajoknál), így könnyen boldogultam minden helyzetben.
• Szálláskeresésnél érdemes a Couchsurfingen kezdeni kutakodni, mert drága a legtöbb, főleg szezonban. Nekem sikerült kifognom egy jó helyet megfizethető áron, de ha valaki nem akar 8-10 fős szobákban aludni, már jobban a zsebébe kell nyúlnia. Az evés-ivás kb ugyanez. Ami a konyhát illeti, itt sem a legizgalmasabb, bár itt mintha jóval több halat ennének, mint a másik két országban, de ezeket nem a legizgalmasabb módon láttam elkészítve. Húst többet eszek, mint mondjuk a svédek és ezt az átlag étteremben jobban is csinálják meg, de azért ne számítsunk gasztro-orgazmusra, nevezzük inkább normál iparos munkának. Az italozás drága mulatság (800-1000Ft egy korsó), de nagyon sok jó hely van, és a helyiekkel könnyű beszédbe elegyedni.
• Az árak relatíve magasak. Nem skandináv szint, de mennek arrafelé. Magyar zsebbel azért oda kell figyelni, mit és hol veszünk, és persze itt is áll a törvény, hogy a belvároson kívül intézzünk mindent. Mivel rengeteg a skandináv turista, az árszabás is nekik lett kialakítva, így a helyieket kövessük, ha pl éttermet keresünk. A boltok nem sokkal drágábbak, mint otthon, a választék is kb hasonló.
• Visszajönnék? Mindenképp, akár hosszabb időre is! Szeretném bebarangolni az országot, és elmenni a szigetekre is. Simán el tudom képzelni, hogy elélek itt pár évet, ha lehetőség adódik rá.

5. Finnország (Helsinki)

Sikerült úgy eltöltenem közel két évet Skandináviában, hogy rendesen körbeutaztam mindhárom országot, azonban vicces módon egyiknek sem jártam a fővárosában. Utam elején úgy gondoltam, ha már Tallinnba elmegyek, akkor beleölöm azt a plusz pénzt és megnézem már legalább az egyiket. Annyira nem érdemes, inkább Szentpéterváron töltöttem volna el ezt a két napot.

• Szerintem nem osztok meg túl sok újdonságot, ha azt mondom, hogy Finnországban szinte minden a legjobb, ami az infrastruktúrát illeti. Ennyire könnyen tájékozódni talán csak Pekingben sikerült. Ami viszont hiányzik innen, a látnivalók. Van persze jó pár érdekes dolog, világörökséghez tartozó sziget, katedrális, sziklatemplom, meg miegymás, de nem estem hanyatt egyiktől sem. Így hónapokkal később visszagondolva nem is tudok sokat felidézni a látottakból. Ami miatt mégis érdemes volt idejönni, a város hangulata. Annyira más, mint amit az út idáig tartó részében láttam, és itt voltak utoljára európai körülmények jó hosszú ideig.
• Az emberek hűvösek, de sokkal barátságosabbak, mint a svédek, és ezt két nap után biztonsággal tudom állítani. Igaz, hogy az egyetlen, akivel szerintem a kapcsolatot a jövőben is tartani fogom, angol, de sikerült a helyiekkel beszélgetnem több alkalommal is. Az emberek segítőkészek, de nem fognak odajönni, hiába tűnünk nagyon elveszettnek. Kérdezzünk!
• Szállás és étterem rengeteg van, de győzzük kifizetni! Mindenképp a Couchsurfing ajánlott, de kezdjünk neki időben a keresésnek, mert sokan akarják azt a napi 20-25 Eurot megspórolni szálláson, így meghívni minket nem nagyon fognak. Van itt minden, amit akarunk, a helyi konyhát nem nagyon kell erőltetni. Ha valami különlegeset akarunk, akkor nyúljunk nagyon a zsebünkbe és vegyünk valami lappföldi kaját, vagy medve-pástétomot, vagy tudom is én.
• Az árak számunkra szinte elérhetetlenek. Egy sör a kocsmában 10 Euró, egy átlagos kaja 15- A szállás nagyon drága, de szinte minden az. A bolt sem kivétel, így nehéz megúszni a helyet nagyobb pénzköltés nélkül. Ha napi 30 Eurós költség-limitünk van, jobb, ha kihagyjuk Helsinkit, vagy nagyon szarul fogunk élni.
• Visszajönnék? Inkább nem. Bár imádtam Lappföldet és az ország északi részét, a fővárosban nincs semmi, ami vonzana. Persze egy állásajánlat más tészta, de ha látogatóba kell jönnöm az országba, maradnak a tavak és a végtelen erdők.

6. Oroszország

Régi vágyam volt végigutazni ezt az országot, szerintem 20 éve álmodozom róla, hát végre sikerült. Hogy azt kaptam-e, amire vártam? Nem! Sok pozitív és negatív csalódás ért itt, már amit utazás közben érheti az embert.

• Kezdjük is egy Nobel-díj-gyanús megállapítással: Oroszország kurva nagy. Beutazni szinte lehetetlen, hiába csak apró része lakott, és látogatható. Ha csak az európai rész érdekel minket, még az is nagyobb talán mint a kontinens többi része. Viszont olyan hely, ami miatt érdemes sokszáz vagy ezer kilométereket utazni, nagyon kevés van, és szinte mindhez el lehet jutni vonattal. A két főváros, Szentpétervár és Moszkva közül egyértelműen az előbbi az érdekesebb, itt egye hetet is kényelmesen el lehet tölteni, úgy hogy folyamatosan van programunk. Moszkva nem egy nagy szám, de mindenképp megér egy látogatást, mert érezni, hogy egy birodalom fővárosa, és egyáltalán nem egy roggyant kommunista szarlyuk, mint azt régen feltételeztem róla, hanem nagyon is fejlődik, és „nyugatiasodik”. Vidéken, minél keletebbre megyünk, annál kevesebb már a látnivaló, ami van, az sem túl érdekfeszítő. Eljutni szinte mindenhova egyszerű, de kitalálni ennek a módját nem könnyű. Ahova a vonat nem megy, azt nem is nagyon érdemes meglátogatni (kivéve a Bajkál). A központi, moszkvai időszámítás itt nagyon idegesítő, de meg kell szokni, és nem esünk olyan hibába, mint én, hogy a világ egyik legunalmasabb városában, Krasznojarszkban kelljen eltölteni két teljes napot. Ajánlom az éjszakai vonatozást, mert a legtöbb város nem ér meg többet pár óránál, ami a látnivalókat illeti. Az éjszakai élet teljesen más, de ezt csak tényleg a nagyobb helyeken vállaljuk be. A transz-szibériai vasút már nem az az egy hétig tartó vodka party, amire a legtöbben gondolnak, hisz az átlagember már nem nagyon engedheti meg magának az utazást. Egy roppant unalmas és ingerszegény módja ez az utazásnak. Az ablakból sem látni szinte semmi érdekeset, leginkább csak a végtelen erdők fáit. Az egyetlen izgalom talán a településekre való érkezés. A városok tömegközlekedési lefedettsége kiváló, de nem árt útikönyveket beszerezni, amik tartalmazzák a minibuszokat, mert a kommunikáció bajos. Sajnos az utastájékoztatás, főleg vidéken, fosadék, a városok meg nagyok. Sétálni szinte lehetetlen, a taxisok meg rohadékok, szóval szerezzünk be egy Lonely Planetet. GPS sem árt, amibe üssük be előre, hova megyünk, mert a megállók nevei leginkább sehogyan vannak közölve az utasokkal. Ez persze leginkább az iránytaxikra igaz, de városa válogatja.
• Az embereket nem fogjuk nagyon megismerni, mert bár a közhiedelemmel ellentétben nem ellenségesek, de nyelveket sem beszélnek. A városokban a helyiek nem túl barátságosak, de azokon kívül roppant vendégszeretőek, és bármikor számíthatunk rá, hogy meghívnak egy italra. A fiatalok kis része beszél csak angolul, de amelyik igen, azzal szinte akármennyit tudunk beszélgetni. Mivel a média hasonló az otthonihoz, és az agymosás elképesztő méreteket ölt a kormány részéről, ezek a fiatalok csak így kapnak információkat a világ normálisabb feléről. Az internettől, illetve annak következményeitől sokan félnek. Ha leülünk egy fiatallal, akinek két agysejtnél több van a fejében, gyorsan a politikára terelődik a téma, és láthatjuk, hogy az élet, főleg vidéken elképesztően sivár és kiszámíthatatlan. Az elmúlt években már odáig jutottak, hogy a vonatozást sem engedhetik meg maguknak, szóval rengetegen a városukban ragadtak, még Moszkvába sem tudnak eljutni. Nagyon ki vannak éhezve, hogy valami mást halljanak, mint amit a vezér traktál beléjük. A fiatalokban nagyon pozitívan csalódtam. Közlekedés közben azonban ne lepődjünk meg, ha egy öregasszony a busz alá lök minket, mert neki fel kell azonnal szállnia és leülnie. Nem figyel senki a másikra, mindenki csak saját magával törődik. Ez az utakon is igaz, így a vezetést talán kerüljük el.
• A szállások drágák és nem a legjobbak. Lehet nagyon szart nagyon olcsón találni, de legyünk óvatosak a booking.com-al. A vonatokon jól lehet aludni, így megspórolhatunk sokat a szálláson, de a Couchsurfing nagyon ajánlott a fent említett dolgok miatt, és a két megapolisz kivételével mindenhol számíthatunk meghívásra. Készüljünk fel rá, hogy a meghívók tényleg beszélgetni akarnak velünk, szóval hagyjunk nekik is egy szeletet az időnkből. Enni-inni a hazaihoz hasonló árakon lehet, de a kifőzdékben aranyat találhatunk. Én ezekben éltem, és olcsóbban kijöttem, mintha boltban vásároltam volna. Ehhez azért nem árt egy kis kalandvágy, főleg, ha az ember nem beszél oroszul. Orosz konyháról nehéz beszélni, lévén, hogy a fél világot átölelő országról beszélünk. Az egyes népcsoportoknak saját ételei vannak, ezeket mindenképp kóstoljuk meg. Nagyon jókat lehet az országban enni olcsón. Az ivást hagyjuk! Vodkát szinte csapvíz áron kapni, de meg is érdemli, aki megissza.
• Az árakról már írtam. A hazaihoz hasonló a legtöbb, vagy inkább drágább, de ha jól ügyeskedünk, olcsóbban is kijövünk, mint otthon. Kifőzdék, szupermarketek, Couchsurfing ésnegyedosztályú vasúti kocsik, ezek a kulcsai a backpackerkedésnek. Persze, vannak helyek, ahol a zsebünkbe kell nyúlni, de pl a Hermitázst kihagyni fillérbaszás miatt bűn. A legfontosabb, hogy tervezzük meg előre jól az utat, vagy ha van orosz csajunk/pasink, akkor meg ne parázzunk!
• Visszajönnék? Nem! Ezt mondjuk nehéz lesz megkerülni, mert barátnőm grúz-orosz, de pár eldugott szegletén kívül semmi nincs az országban, ami érdekelne. Amit akartam, láttam. Egy szomorú, szar hely ez, olyan emberekkel, akik sokkal többet érdemelnének, és akik már rég feladták, hogy nekik jobb lesz valaha. Ezt a fiataloknál is éreztem, és nincs rá szükségem, hogy újból tapasztaljam.

7. Mongólia

Nem nagyon vágytam ide soha. Igazából meg akartam nézni, meg érdekel is, de annyi rosszat hallottam, főleg az emberekről, hogy erősen gondolkoztam, hogy ne közvetlenül Pekingbe menjek a vonattal. Pozitívabbat nem is csalódhattam volna.

• Infrastruktúráról itt ne is beszéljünk, mert nem nagyon van. A fővárosban sok a szálloda, de ezek nagyon drágák, a vendégházak, amikben érdemes lakni. Ezek szinte mindegyike utazási irodaként is funkcionál, szóval itt kössük le a vidéki kirándulásainkat, egyedül neki ne merjünk vágni az ismeretlennek, mert könnyen bajba kerülhetünk! A látványosságok mindegyike természeti, de ezeket egy napos autózás választja el egymástól, tömegközlekedés nem megy egyikhez sem. Ha nem tudunk befizetni egy túrára, akkor vegyünk egy sátrat, és béreljünk egy kocsit sofőrrel, ugyancsak a vendégházunkon keresztül. Ha ezt sem engedhetjük meg magunknak, kerüljük el Mongóliát. Ulánbátorban könnyű tájékozódni és közlekedni, de gyalog vállalható is az egész, nem kell túlgondolni.
• Az emberek furák. Mivel kommunikálni lehetetlen, mert angolul csak a fővárosban beszélnek egy kevesen, beszélgetni nemigen fogunk a helyiekkel, illetve mégis. Ők fognak velünk beszélgetni, ha például bemegyünk egy kocsmába, ahol mongolok vannak, szinte biztos, hogy leszólítanak, és elkezdenek barátkozni. Ennek csúnya másnaposságok lehetnek a következményei az útitársaim elmondásai szerint, így én csak a „Ghenghis Khan, very good” szintű beszélgetésekig jutottam. A vidékiek (nomádok) már nem annyira kedvesek. Volt szerencsénk gyalogolni sokat eldugott helyeken, de nem tapasztaltuk azt, hogy az utazót mindenki behívná a sátrába és lótejjel kínálná. Igazából nem is nagyon akarták tudomásul venni, hogy mi épp arra járunk, de ez nem is zavart annyira. Nem ellenségesek, csak nem érdekli őket a jelenlétünk. Az angollal itt nem megyünk semmire.
• Amint említettem, a vendégházak (hostelek) jelentik a legjobb választást szálláskereséskor, hisz ők a további utunkat is tudják intézni, és nem is annyira nagyon drágán. A többi megoldás drága, a Couchsurfing meg nekem nem tűnt annyira jó megoldásnak. Az emberek nagy többsége a belvárostól messze lakik, ahol semmi infrastruktúra nincs, sokszor túl sokan egy lakásban. A belvárosban már lehet, hogy érdemesebb, de ezeket gyorsan elkapkodják, nekem nem érte meg az időáldozatot ez a pár tíz dollár. Ami viszont az ételeket illeti, a helyzet siralmas. A mongolok nem fűszereznek semmit. Hiába sütik a legjobb húsokat, egyszerűen nem jók. A tradicionális konyha legjobban úgy jellemezhető, hogy hús hússal, és ennyi. Semminek nincs íze, és a legtöbb dolog rágós. Ulánbátorban a legjobb, ha koreai étterembe megyünk, mert azok isteniek, de van itt minden, amit megkívánunk. Ha eljutunk vidékre, ott úgyis csak a mongol ételek azok, amiket ehetünk. Vigyünk magunkkal borsot, meg valami csípőset!
• Az árak nem alacsonyak. Mint ugye minden, Mongólia is drága már nekünk, bár az összes turista teljesen el volt ájulva, hogy minden milyen olcsó. Alacsony költségvetéssel maradjunk az utcai büféknél (figyeljük, hol esznek a helyiek), de ha gyenge a gyomrunk, akkor keressünk egy szupermarketet, ahol adnak melegételt. Ezek olcsók, hatalmas adagok, és finomak, de nem a belváros közepén találhatóak meg. Az ivás drága, itt is a vodka az egyetlen filléres megoldás, de borzalmas rossz tud lenni (A Dzsingisz kán márka viszont egész jó, de nem olcsó). A nomádoktól érdemes még ezt-azt vásárolni, mert lehet potom pénzért kézműves szuveníreket (pl. bikaszarv kürt) venni, de figyeljünk, nehogy a turista-árat fizessük ezekért, ha feltétlenül szükségünk van ilyesmikre.
• Visszajönnék? Mindenképpen, akár hosszabb időre is! Bár a fővárost két nap alatt meg lehet unni, akár hónapokat is képes lennék elbarangolni vidéket. Elsőre monotonnak tűnik az ország a hatalmas sztyeppék miatt, de azért nagyon változatos táj ez, és nagyon sok érdekes dolog van itt. Kipróbálnám, milyen lehet egy nyári szezont nomád körülmények között leélni, távol a televíziótól, az internettől és az emberektől. Lehet, rühellném egy hét után, de ki tudja?

8. Kína (Peking)

Kínát bebarangolni egy hosszabb idő, most nem is volt rá érkezésem. Pekingben, egymagában el lehet tölteni egy hetet, olyan ez, mint egy külön ország. Bár tudtam, hogy sok a látnivaló, ami meg van, az is hatalmas, de a távolságokkal nem számoltam, így a tiencsini kirándulást kénytelen voltam kihagyni.

• A városban mindent megtalálunk, amit akarunk a luxustól az igazán olcsóig. A közlekedés egészen kitűnő, minden ki van írva angolul is, így eltévedni művészet. Szerezzünk egy térképet, és gyorsan bizonyosodjunk meg felőle, hogy a való életben is úgy vannak kiírva latinul az utcanevek, mint ezen. Ha mégsem, dobjuk ki a térképet a francba, és szerezzünk egy jobbat, mert ezzel nagyon sok fejfájástól kímélhetjük meg magunkat, ugyanis az átírások különbözőek. Ha ez megvan, gyakorlatilag már nem lesz nehéz dolgunk. A metró mindenhova elvisz, ahova meg mégsem, hát nézzünk utána a neten, mielőtt elindulnánk. GPS tekintetében fontos megjegyezni, hogy Google nincs, így vagy szerezzünk be egy VPN-t érkezésünkkor, vagy töltsünk le egy jó térképszoftvert, ami megy offline is. A híres látnivalók (Tiltott város, Mennyei béke temploma, Téli palota) mindegyike viszonylag könnyen megtalálható, ha csak ezeket akarjuk megnézni, nagyon nem kell internet. A Falhoz viszont annál inkább. Először is ki kell választani, melyik szakaszhoz akarunk menni, aztán a közlekedési módot is meg kell nézni. A turistás helyeket szerintem kerüljük el, a többi viszont utánajárást igényel.
• Az embereket ki nem állhattam. Barátságtalan faszkalap volt majdnem mind, amelyik meg nem, az pénzt akart. Találkoztam pár fiatallal, akik beszéltek angolul, és jó arcok voltak, de nem ez a jellemző. Amúgy angollal nem jutunk túl messzire itt sem, még a fiatalok sem nagyon beszélik. Nekem egy helyihez sikerült közel férkőznöm, és egy jót beszélgetnem, mindenki más mélyen elzárkózó volt. Bárki bármilyen helyzetben megpróbálhat átverni, szóval ne nagyon bízzunk senkiben, még ha ez nehéz is, és rosszul esik. Nem fogjuk kiismerni őket, ahhoz itt kell élni hosszabb ideig, így jobb, ha mindenkihez negatívan viszonyolunk (az én pozitívságom legalábbis nem jött be). Bulizni viszont merjünk velük bátran, mert ha beesünk egy nemzetközi helyre, és ott vannak helyiek (és nem megfigyelnek), megismerhetünk egy másfajta réteget is, de a politizálást kerüljük el, tényleg ne bízzunk senkiben ezügyben!
• A kajáról nehéz írni, mert valami egészen elképesztő mennyiségű van. Ha olcsón akarunk enni, a tészta a legjobb választás, de kár kihagyni a többi dolgot. A város annyira nem olcsó, de a sikátorokban lehet fillérekért belakni. Természetesen itt is a legjobb, ha követjük a helyieket. A rendelés leadásához meg sok szerencsét! Ne filléreskedjünk az étellel, mert ennyire jót otthon csak nagyon elvétve találhatunk (a Wongban például lehet). Ha valakinek a kínai konyha nem fekszik, Pekingben nem lesz baja, mert tényleg minden van. A sör viszonylag drága, a boltban érdemes megvenni. Ami a szállást illeti, már írtam, hogy minden árfekvés van. Én a Tiananmen tértől 5 percre laktam viszonylag olcsón, és a booking.com-on foglaltam. A hostelek jól felszereltek, és beszél a személyzet angolul. Couchsurfing tekintetében nem tudok, mit mondani, nekem nem volt szimpatikus itt a dolog, mert iszonyatos távolságok vannak, és ha nem a belvárosban lakunk, nagyon sok időnk elmehet.
• Az árak Kína többi részéhez képest jóval magasabbak, de kis odafigyeléssel meg lehet úszni a dolgot olcsón. Vásároljunk szupermarketekben, mert ott nem alkalmaznak fehérember-árszabást, mint a kisboltokban. Mindenből lehet nagyon olcsót találni, de ezek leginkább a kis utcácskákban vannak, és angolul itt nem fogunk boldogulni, angol menüről ne is álmodjunk. Ha valaki bevállalja ez a „lucky food” mentalitást, nagyon olcsót nagyon jót (vagy nagyon szart) is lehet enni. A legfontosabb, hogy minden helyzetben próbáljunk meg alkudozni (persze a szupermarketben ne). Általában 40-50%-al olcsóbbra le tudjuk vinni az árakat, de ha valaki elég rámenős, tuti többel is lehet. Akit ez zavar, ne vásároljon az utcán. Szuvenírt sose a turistás helyeken vásároljunk, mert a városban elképesztő olcsón találni olyan dolgokat, amik 5-6-szor drágábbak a forgalmas helyeken. Vigyázzunk a gagyikkal!
• Visszajönnék? Inkább nem. Bár maradt még látnivaló, Kína egy hatalmas ország, nem szeretnék kétszer ugyanott időzni, mert sosem fogok így sem látni mindent. A városban borzalmas a légszennyezés, és amíg ezt meg nem oldják (ami őket ismerve pár év), biztosan csak átutazóban fogok itt megfordulni pár órát.

9. Tibet

Direkt nem Kína alá veszem ezt, mert bár nem vagyok egy Free Tibet aktivista, külön országnak tekintem, és az utam alatt is megbizonyosodtam afelől, hogy Kínához és a kínai kultúrához nem sok köze van a itteninek.

• Tibetbe eljutni nagyon nehéz és drága. Bár a vasút Lhászába, illetve már tovább is megépült, nemsokára meg már Katmanduba is el fog érni, de a bürokrácia sokak számára elháríthatatlan akadályokat görget az ember elé. A legnagyobb baj ugyanis, hogy csak szervezett út keretében léphetünk be az országba. Az utazási irodák viszont pofátlanul lehúzzák az embert, és a gatyánkat ki fogjuk fizetni. Bejutni csak vasúttal, vagy repülővel lehet, de a megfelelő engedélyek nélkül erre esélyünk sincs. Ha ezt a problémát áthidaltuk, utána viszont cserébe a világ egyik legszebb helyét fogjuk látni. Már maga Lhásza is megéri az ideutazást, de mindenképp érdemes egy körútra befizetni, és legalább a Mt Everesthez felmenni. A távolságok, és az útviszonyok miatt (és a rendőri túlellentőrzéseknek köszönhetően) itt is legalább félnapi autózásra találhatóak egymástól a látnivalók, így az út nagy részét valami járműben fogjuk tölteni. A táj elképesztő gyönyörű, ha tudunk, mindenképp szervezzünk a programba egy kirándulást valahol (az Everestnél a legjobb). Közlekedni szervezetten fogunk leginkább, bár a városokban szabadon mozoghatunk. Vezetési kultúra nincs, szóval ha alkalmunk van rá se nagyon induljunk neki egyedül! A kulturális látnivalók nagy része kimerül a kolostorokban, vagy templomokban, igazából Lhászában és környékén ezekből láthatunk is eleget.
• Az emberek fantasztikusak, és amelyik beszél angolul, azt nem is fogjuk akarni elengedni magunk mellől, annyira jó beszélgetőtársak. Az elnyomás egészen elképesztő, de mivel tudják, hogy velünk szabadon lehet bármiről diskurálni, rögtön kinyílnak. Nagyon szívesen beszélnek a kultúrájukról, és büszkék a történelmükre. Sajnos azonban angolul kevesen beszélnek még kínai viszonylatban is, így ne igazán számítsunk nagy traccspartikra. Rengeteg kínai települt már be az országba, őket kerüljük el, ha lehet, mert barátságtalanok, nem megbízhatóak, és amúgy is, kit érdekelnek itt? A vallás itt mindent áthat, de toleránsak mindenkivel, így élnek itt muszlimok, keresztények, stb. A papok, mint minden vallásban itt is kiváltságosak, és sokukat láthatjuk a legdrágább cuccokkal, ami gyomorforgató egy ilyen országban, de hát erről szól minden vallás, az üzletről, szóval ezt ne tegyük szóvá.
• Ha megvannak az engedélyeink, tudunk magunknak szállást foglalni, nem kell feltétlenül az utazási irodán keresztül intézni. Ajánlott így is idejönni pár nappal a túra kezdete előtt, hogy legalább a fővárost be tudjuk barangolni a saját tempónkban. Lehet nagyon jó árban találni alvóhelyet, bár a nagy része túl van árazva. Próbáljunk helyiek által futtatott helyeken lakni, segítsük őket. Érdemes a TripAdvisort olvasgatni indulás előtt, mert még a négycsillagos szállodákban is érhetnek meglepetések. Nekem például patkány volt a szobámban. Vidéken már kevésbé válogathatunk, de lehetőségek mindenhol vannak. Jól reggelizzünk be minden nap, mert nem tudjuk, hol fogunk tudni legközelebb enni. Az turistás éttermek ugyanis drágák, és borzalmasak tudnak lenni. A konyha amúgy sem egy tömény íz-orgia errefelé, de még ezt is könnyedén alul tudják múlni. A street food nem minden esetben biztonságos, hisz errefelé már nem a kínai tisztaság az uralkodó tényező, de mindenképp ajánlott. Itt nem feltétlenül azokra a helyekre mennék be, ahol a helyiek vannak, de be kell nézni mindenhova. Ha valami túl üres, akkor is menjünk el, nézzünk valamit, ahol van legalább egy pár tibeti vendég. Italozni nem nagyon ajánlott ilyen magasságokban.
• Az árak, ha nem figyelünk, roppant magasak tudnak lenni, hisz a bőrszínünk itt sem előny ilyen szempontból. Alkudozni szinte kötelező. Budapesti, vagy afeletti árakra készüljünk mindenhol, akkor nem fog meglepetés érni minket. Az eldugottabb helyeken, pl. az everesti alaptáborban minden sokkal drágább, mint a városban, így érdemes becuccolni, mielőtt elmegyünk.
• Viszajönnék? Inkább nem. Legalábbis, amíg ez a gusztustalan megszállás véget nem ér, ami nem hinném, hogy véget fog. Szerintem pont jókor láttam az országot, mert egy évtizeden belül teljesen át fog alakulni, és sokkal rosszabb, sokkal kínaibb lesz. Az itteni kultúrát foggal-körömmel el akarják tüntetni. A kínaiak körében elviselhetetlen mértékű a nacionalizmus és az agymosottság, és ez itt, meg az ide vezető úton látszik nagyon, elég csak kínaiakkal beszélgetni a vonaton. A mostani emlékeim többnyire szuperek, nem akarom lerombolni őket, így elkerülöm ezt a helyet a jövőben.

10. Nepál

Éles váltás volt Tibet után. Bár Tibet sem a legtisztább, de Nepál kifejezetten koszos, zsúfolt, mégis gyönyörű. Jó főpróbája Indiának. Sajnos a tavalyi földrengés, meg az újjáépítés korrupció miatti elmaradása sem segít, de mindenképp egy egyedülálló hely, visszatekintve meg a szubkontinensen itt voltak a legnormálisabbak az emberek.

• Nepál, főleg a főváros legfontosabb látnivalóit teljesen tönkretette a földrengés, szomorú dolog mostanában ezeket meglátogatni. Párat, főleg a vallási emlékeket már építik újjá, de még beletelik egy kis időbe. A belépők elképesztő drágák, mondván, hogy így fizettetik meg a rekonstrukciót, de a helyiek szerint ezt a pénzt teljes mértékben ellopják a politikusok, így ne érezzünk bűntudatot, hanem lógjunk be mindenhova, ahogy tudunk. Ezzel a napi költőpénzünk nagy része meg is marad. Mindenképp hagyjuk el a főváros legalább egy pár napra, és menjünk fel a hegyekbe. Már a kivezető út is egy hatalmas kaland, de a hegyek az igaziak, illetve délen a dzsungel. Ami a közlekedést illeti, nehéz lenne, ami itt van közlekedésnek nevezni, de a legjobb, ha gyalogolunk. Városok között a turistabuszok jelentik a leggyorsabb és a legkényelmesebb opciót, a városokon belül meg, ha messzire megyünk a taxik és a tuk-tukok kifizethetők, csak állapodjunk meg előre az árban. Érdemes azonban kipróbálni a buszozást, mert egy élmény az is, teljesen biztonságos és gyakorlatilag ingyen van.
• Az emberek roppant barátságosak, de sokuknak valami hátsó szándéka van, ami leginkább a mi pénzünk megszerzését jelenti. Nem ellopásra gondolok, bár legyünk ezzel is óvatosak, hanem, hogy szinte mindenkinek van valami „visszautasíthatatlan ajánlata”. Angolul nagyon sokan beszélnek, nem lesz gond a kommunikációval. Mivel viszont a fű olcsó, és mindenhol van, rengeteg a nyugati hippi, akik elképesztő idegesítőek tudnak lenni. Őket nehéz megkerülni, de nem lehetetlen. Legjobb, ha a legolcsóbbaknál csak egy kicsivel drágább helyekre megyünk, és máris nyugtunk lesz a folyamatos „peace, love, unity”-tól.
• Szállás potom pénzért van szinte mindenhol, ha pihenni akarunk, azonban ne hostelbe menjünk, mert ott folyamatos party-veszély áll fenn. Az utcák hangosak éjjel-nappal, így jobb, ha nem errefele néző szobát szerzünk. Javaslom, hogy ne szervezzünk előre le semmit, mert az interneten minden drágább, és bárhol találni az országban valakit, akivel bármit le tudunk bizniszelni. Szerezzünk szállást az első éjszakára, a többit meg majd helyben. Jobb így a kaland is, meg a kezünkben tarjuk a kontrollt, elvégre a helyek többsége szar, sokan simán nem bírnak ezeken ki egy éjszakánál többet, hiába a gyönyörű képek a netről. Couchsurfing nem ajánlott, mert rettentő szegénység van, nem tudni, mire számíthatunk, és az az 1-2 dollár, amibe kerülünk nekik egy nap, az is jelentős összeg lehet nekik. Enni-inni csak óvatosan. Bár India mocska itt nem található meg, azért nem egy tiszta hely. A street food nem ajánlott, de mindenki maga tudja. Ha találunk egy jó olcsó helyet, ahol nem tör ránk a robbanófosás egy ebéd után, maradjunk annál, nem kell kísérletezni. Az étel finom, az adagok kiadósak, nem lesz bajunk ilyen szempontból. Ajánlom a helyi ebédet, a thalit, ami egy teljes menü, lencsével, rizzsel, curryvel, köretekkel. Ez talán a legjobb ár-érték arány a legtöbb helyen. Az italozás drága, a sör még a boltban is 5-600 forint üvegenként.
• Az árak nevetségesen alacsonyak sok esetben, de annyira ne számítsunk jólétre. Mivel a legtöbbet olyan helyeken leszünk, ahol külföldiek fordulnak meg, ezért többet fogunk mindenért fizetni, mint pár utcával arrébb, de cserébe talán minőségben is valamivel jobbat kapunk. Főleg az ételen nem érdemes spórolni, de a szálláson már sokat lehet, mivel a legrosszabb, (ami tényleg szar,) de olcsó, és a jó között, (ami nem szar, csak a jótól van kurva messze) nagy az árdifferencia. Bármit vehetünk, mert szinte minden olcsóbb, mint otthon, kivéve az alkohol, de alkudozni próbáljunk meg, ahol tudunk. Turistavárosokban, mint például Pokhara meg érdemesebb buszra szállni, és bemenni a városba, ha nem akarunk sokat fizetni.
• Visszajönnék? Szívesen. Bár az időjárás nekem borzalmas volt (utálom a meleget), csak délen volt elviselhetetlen. Nagyon szeretném megcsinálni valamelyik több hetes túrautat valamikor a jövőben, de szeretnék eljutni az országnak olyan részeibe is, ahova most nem volt időm, bár látnivaló errefelé már nem sok van.

11. India

Na, erről lesz nehéz írni úgy, hogy ne ragadjanak el az indulatok. Sosem vágytam ide, de most útba esett, és nem bántam meg, hogy láttam, mert erre idősebb fejjel már nem lettem volna képes. Szögezzük le elöljáróban, India elképesztő koszos, gusztustalan, egészségtelen hely. Delhi a legundorítóbb város, ahol valaha megfordultam, és senkinek soha nem fogom ajánlani, hogy idejöjjön. Az épített örökség azonban olyan fantasztikus, hogy lebeszélni sem fogok soha senkit a látogatásról.

• Indiát egy élet is kevés, hogy bejárjuk. Amennyi állam, annyiszor egy hónap körülbelül, amit számolhatunk arra, hogy tényleg megismerjük ezt az országot. Véleményem szerint egy gyors vizit abszolút nem elég semmire, és ha csak a Taj Mahalt akarjuk megnézni, akkor inkább hagyjuk az egészet. Radzsasztánban vannak a legközelebb egymáshoz a látványosságok, így ha csak 10 napunk van, ide jöjjünk, ne vállaljuk túl a dolgokat. Az Arany Háromszög és Delhi egy hetünkbe fog kerülni, de Udaipurt és Ajmert se hagyjuk ki, így lesz 10 nap. Ami az ország többi részét illeti, hátizsákosok előnyben, mert a távolságok már nagyok délebbre, a közlekedés kalandos, viszont bárhol el lehet tölteni heteket. Északabbra ajánlott busszal vagy sofőrrel közlekedni a zsúfoltság miatt, délebbre már az alvós vonat is egy jó opció lehet. Az ország közlekedési infrastruktúrája jónak mondható, mert jó a kötöttpályás lefedettség, ahol meg nincs ilyen, van busz, a városokban meg Über és tuk-tuk, de jó vigyázni. A városok közötti utazásokat jó előre gondoljuk ki, mert hatalmas a tömeg mindenhol, jó, ha lefoglaljuk a helyünket az interneten, vagy személyesen. Ez hatványozottan igaz északra, ahol a legnagyobb a népsűrűség. Látnivaló mindenhol van, így találjuk ki, mi érdekel minket, és napi bontásban gondoljuk ki előre az egész utat, vagy ha sok időnk van, menjünk hippiskedni, és sodortassuk magunkat az árral, helyben is el lehet mindent intézni, de lehet, hogy pár nap késéssel tudunk csak továbbindulni.
• Az emberekről is nehéz írni, mert helye válogatja. Delhiben található a legalja, de Agra is szorosan lohol a nyomában, és Goában voltak a legrendesebbek. Itt sem az ellenségeskedésről beszélek, hanem hogy mindenhol át akarnak verni, de itt más a lopás is mindennapos dolog, bá nekünk szerencsénk volt. Barátnőmet azonban Delhiben zaklatták, nem csak verbálisan, hanem fogdosták is, viszont sunyik a férfiak, mert csak tömegben merték ezt megtenni. Amúgy nyugodtan menjünk neki bárkinek, ha kell, mert iszonyatos gyáva népség is, a rendőrség meg a mi pártunkat fogja fogni. Szerencsére én üvöltözésnél nem jutottam messzebb, bár abból sok volt, de ez mintha leperegne róluk. Nincs olyan itt, hogy szégyenérzet, vagy lelkiismeret, mindenki kizárólag csak magával foglalkozik, még hullát is láttunk az út közepén, senkit nem érdekelt. Ha egyedül vagyunk, a legjobb talán, ha berakunk valami zenét és nem veszünk tudomást senkiről, a koldusokról főleg nem. Meg kell, hogy jegyezzem viszont, hogy nagyon sok jó emberrel találkoztam és beszélgettem, akik kivételesen barátságosak és aranyosak voltak, de sajnos ez csak egy apró része azoknak, akikkel valamiféle kapcsolatba kerültem. Ha valaki odajön megkérdezni, hogy hogy vagyunk, honnan jövünk, válaszoljunk rá bátran, legyünk barátságosak, mert simán lehet, hogy tényleg csak érdeklődik. Elég elküldeni a francba csak akkor, ha elkezd a „kihagyhatatlan ajánlatáról” magyarázni. Rengetegen fognak velünk szelfit csinálni. Ezek jó része tényleg nem sokat látott fehér embert, de gondoljuk meg, akarjuk-e ezt, mert könnyen lehet, hogy ezeket a képeket később felhasználják valahol (pl. az üzletükben mutogatják, hogy ő itt az amerikai barátom), vagy később valami dzsihadista balfasz válik emberünkből.
• A szállásokat mindenféleképpen ellenőrizzük le Tripadvisoron, vagy booking-on mielőtt foglalnánk. Borzalmas helyek vannak, és egy részük abszolút nem biztonságos. Nagyon olcsón lehet megszállni egész jó helyeken is, ha backpackelünk, érdemes a helyszínen keresni helyet. Bízzunk magunkban, ne hallgassunk a helyiekre, akik ajánlgatnak, ők csak a jutalékért teszik. Amúgy a jutalék vezérli az egész gazdaságot, szóval nem kell senkit megkérdezni, hogy hol van egy jó hotel, vagy egy jó étterem. Legtöbb esetben nem fogunk jól járni. Az igényeinket tegyünk annyira alacsonyra, amennyire csak lehet, és nem lesz semmi baj. Couchsurfing tekintetében szerintem vállalható a hely, ha jól utánaolvasunk. Nagyok a jövedelembeli különbségek, egy középosztálybeli indiainál én minden további nélkül ellaknék. Akinél én voltam, bár járt már nálam Budapesten, az egyik legjobb CS élményem volt életemben. Sok a pénzes fiatal, akik szeretnének érintkezni a nyugatiakkal. Enni viszont két helyen nem szabad: A legolcsóbb és a legdrágább helyeket. A legolcsóbbakkal, köztük a street food-al az a baj, hogy Indiából innentől fogva jó eséllyel csak egy WC-t fogunk látni, mert még a lelkünket is kifossuk. A drága helyeken meg nincs sok vendég, így az ételeket elteszik esetenként több napra, mire el tudják adni, így itt is a fenti székelési problémák lesznek gondjaink. Mindig nézzünk körbe egy helyen mielőtt leülnénk, ha belátni a konyhába, az sokat el fog mondani. A kaja viszont szinte mindenütt elképesztő finom és kiadós, rendeljünk bátran olyan fogást, amiről még sosem hallottunk, mert megéri. Tikka masalát lehet otthon is enni, de az itt található dolgok jelentős részéhez foghatót még Angliában sem fogunk találni. Az italozás nem olcsó mulatság, de ha valaki hisz a tömény gyomorfertőtlenítő erejében, akkor ajánlott. Goában nagyon olcsó a pia is, a helyi feni nevű főzetet meg ki ne hagyjuk!
• Az árak változóak. Igaz, hogy a világon mindenből megtalálni itt a legolcsóbbat, de azért ezt a fentiek miatt nem ajánlanám. Picit költsünk többet, de így biztonságosabb. A magyar árakhoz képest még így is alacsonyabbak lesznek az indiaiak, de fontosabb az, hogy megnézzük a sok gyönyörű épületet, mint az, hogy megspóroljunk párezer forintot, de utána a budin fejezzük be a vakációt. Ne háborodjunk fel, ha a belépők vételénél azt látjuk, hogy mi 15-20-szor többet fizetünk a helyieknél, ez itt sajnos ilyen, szóval nyeljünk egy nagyot és ne háborogjunk (vagy szerezzünk egy hamis indiai személyit, és máris meg van oldva a problémának ez a része). Alkudni szinte minden helyzetben kötelező, javaslatom szerint csapjunk le 60%-ot az árakból, ahonnan kezdjük, és így 40-50%-al olcsóbban biztos megkapjuk. Én pofátlanul volt, hogy 80%-al ajánlottam kevesebbet, és volt, hogy bejött. Próbálkozzunk bátran bármivel, szálloda esetében az árba nyugodtan pakoltassunk bele valami extra szolgáltatást is, bele fognak menni.
• Visszajönnék? Nem! Amit akartam, láttam. Én sosem leszek ez az India-imádó, hogy ez mennyire varázslatos világ, stb. Én sajnos nem nagyon látok túl a mocskon, a zsúfoltságon, és a természet totális elpusztításán. Nem szeretem az embereket, nem szeretem a klímát, meg szinte semmit a csodálatos épületeken (amik körül jellemzően elviselhetetlen kosz van) és az ételeken kívül. Goa gyönyörű, de akkor már inkább Sri Lanka.

12. Sri Lanka

Megint nagyon vegyesek az érzelmek, mert gyönyörű a hely, még természet is van egy apró részen, ami ugyancsak egyedülálló, az emberek sokkal barátságosabbak, mint Indiában, de nehéz az elképesztő turista-lehúzáson túltenni magam.

• Sri Lanka a turizmusból él, és ezt rögtön láthatjuk is, amint megérkezünk. Szálloda-szálloda hátán és étteremből még több van. Busszal szinte bármelyik kis településre eljuthatunk, de az utastájékoztatás nem létező dolog, így sim kártya és internet-előfizetés mindenképp ajánlott, mert GPS nélkül bajban lehetünk. Ha rövid időre jövünk, simán bérelhetünk egy tuk-tukot sofőrrel az egész ittlétünkre, mert megfizethető dolog, és a közlekedés nem a legegyszerűbb, főleg az egyes látnivalók között. Jobb az is, ha valaki beszéli a helyi nyelvet, bár a jutalék-gazdaság itt is megkerülhetetlen, így ne nagyon ajánltassunk vele semmit. Ha hosszabb időt akarunk itt eltölteni, és kicsit bejárni az országot, a legjobb, ha buszozunk. Hiába sokkal kisebb Magyarországnál, és jó az úthálózat, a forgalom nagy, és a mozgás nehézkes. Eljutni párszáz kilométerre egy egész napunkat is felemésztheti, cserébe viszont fillérekért van. Vonat van, de felejtős, mert szerintem az angolok óta nem nyúlt hozzá senki, és lassabb, mint a busz. Gyönyörűek a tengerpartok, de az ország hegyes közepe az igazi csoda, tele vízesésekkel, különböző sziklaképződményekkel, és vadállatokkal. Az épített emlékek annyira nem érdekesek, főleg India után, de a régi fővároshoz, Polonnaruwához foghatót csak kevés helyen látni.
• Az emberek nagyon kedvesek, a buszon még a helyet is átadták, amikor látták, hogy nagy hátizsákokkal szállunk fel, a nem turistás helyeken is könnyű beszédbe elegyedni bárkivel. Természetesen itt is a legtöbben azért szólítanak le, hogy valamit eladhassanak nekünk, de itt már az első „no, thank you”-ból is értenek általában. Sokan akarnak itt is átverni, de nem annyira dörzsöltek, mint az indiaiak, így viszonylag könnyű átlátni rajtuk. A helyiek szegények, viszont igényesek és tiszták, legalábbis akikkel találkoztunk. A kertek és a házak környékei ápoltak, nem vet fel mindent a szar. Senki sem túliskolázott, de jókat lehet beszélgetni.
• Mint írtam, szállás és étterem mindenhol van. Szállást lehet minden árfekvésben találni, de készüljünk fel, hogy rengeteg helyen egyszerűen nincs meleg víz, mert nincs rá szükség. Couchsurfing alkalmával erre emlékezzünk, ne érjen meglepetés. Amúgy az utazásnak ezt a módját tudom itt ajánlani, a család, akinél laktunk nagyon rendes volt, bár valamennyit fizettünk a szobáért. A fehér emberek által kedvelt helyek drágák, ezeken nyugat-európai árak jellemzőek, főleg a főváros (aminek képtelen vagyok leírni a nevét) és Sigiriye körül. Délen, ahol a tengerpartok vannak, viszont lehet találni olcsó éttermeket, ahova a helyiek is szívesen járnak. A tisztaság itt fényévekkel jobb, mint Indiában, így nyugodtan bemehetünk szinte bármilyen helyre. Ami viszont furcsa, hogy hidegen eszik az ételeket és kézzel. Ha ez zavar, menjünk a turisták után, de így jóval többet is fogunk fizetni. A rizs curryvel a legnépszerűbb étel, ami nem valami kiadós, de a kottu nevű helyi street food szerintem otthon is hatalmasat tudna tarolni. Mindez persze extrém olcsón található meg az átlag kifőzdében. Buddhista ország lévén az italozás nem elterjedt, a kocsmák drágák, alkoholt meg csak a szeszboltban lehet venni, ami nincs minden faluban. Ezekben a boltokban mondjuk magyar árfekvés a jellemző, talán egy picivel drágább. Nem érdemes ezzel foglalkozni, mert az év minden szakában van viszont friss gyümölcs, amiből nem lehet eleget enni. Ilyen ananászt, mint itt, én még életemben nem ettem, a „fa alma” nevű helyi gyümölcs meg remek, de említésre méltó a mangó, ami nő mindenhol, meg a banán, ami úgyszintén. Sok egyéb, számunkra ismeretlen gyümölcs kapható még itt, bátran kóstoljuk meg bármelyiket. Persze ezek többségéből készül pálinka is.
• Az árak alacsonyak, de nagyon nagyok a különbségek a városok és a turistahelyek között. Ennyire talán sehol nem volt nagy a differencia. Colombóban piszok olcsón lehet enni-inni, Mt Laviniában, vagy Negombóban viszont nyugat-európai árakon. Mindenhol érdemes kicsit elmozdulni a forgalmas helyekről, ami időben sokat emészthet fel, de a költségeinket jelentős módon tudjuk így csökkenteni. Ami dühítő az a belépők drágasága. Már Indiában is idegesített a turista-árképzés, de ez itt elképesztő pofátlan, és lazán leveszek 20-30 dollárral egy olyan látnivalóért, amit ha nem itt lennénk, talán soha nem néznénk meg, mert annyira nem érdekes. Sigiriye annyira felháborított, hogy fel sem mentünk, csak a szomszédos sziklára, ami simán volt szerintem ugyanolyan jó tized árért. Az alkudozással itt annyira nem spórolunk, mint máshol, de például túraszervezőknél érdemes pofátlanul alacsonyról indulni, mert a turistákat bankautomatáknak nézik.
• Visszajönnék? Szívesen! Tengerpartot régen élveztem úgy, mint itt, így gyerekkel mindenképp megfontolom majd, hogy eljöjjek ide. Az ország közepén is szívesen kalandoznék még egy kicsit, de a legfőbb turisztikai célpontokat már messziről elkerülném, azokból elég volt egyszer.

13. Malajzia (Kuala Lumpur)

Erről nem fogok sokat tudni írni, mert csak egy fél napot voltam itt, igazából nem is kéne idevennem, de ha már Varsót sikerült, akkor erről is megosztom a gondolataimat.

• Egészen elképesztő felüdülés volt a szubkontinens után végre újra egy jól szervezett, modern, és tiszta környezetben eltölteni egy kis időt. Az ország és fővárosa nem a látnivalóiról híres, de azért el lehet itt tölteni egy rövidebb időt. A Batu barlangok és a Petronas tornyok talán azok a látnivalók, amik kihagyhatatlanok egy kl-i látogatás alkalmával, de ezek egy nap alatt könnyedén megtekinthetőek, mivel a közlekedés nagyon jól szervezett és egyszerű. A Batu egy hindu templomkomplexum, szóval a muszlim környezetből kilóg, de pont emiatt érdekes ez itt. Fura, hogy pont ez volt KL egyetlen olyan pontja, ahol kosz volt.
• Itt nem sikerült helyiekkel beszélgetnem, a hinduk, akikkel a Batu körül szóba elegyedtem nem voltak szimpatikusak, ott is hagytam őket, de a muszlim taxisofőröm egy roppant értelmes és kedves figura volt, sokat elmondott nekem az ország rohamléptekkel történő fejlődéséről, és hogy mennyire nehéz ezzel lépést tartania neki személy szerint. A maláj-kínaiak is, akikkel utazásom alatt összebarátkoztam, nagyon aranyos és barátságos emberek voltak, szóval biztosan jól elleszek itt, ha visszatérek.
• A szállásokról nem tudok nyilatkozni, de ha visszajövök ide, egészen biztosan Couchsurfinggel jövök. Az éttermek viszont sokkolóan olcsók voltak nekem, és a kaják nagyon ízlettek. Alkoholt sehol nem láttam a fél nap alatt, de biztosan van.
• Az árak alacsonyak még KL-ben is, a tömegközlekedésért nem fizettem sokat, a taxi meg kifejezetten olcsó volt, főleg, hogy körbevitt a fél városon, megállt, és várt, amíg én fotózgattam.
• Visszajönnék? Szívesen! Pár óra egy országból sem elég. Azt látom már, hogy lakni nem laknék itt, mert túl sterilnek tűnik minden, de eltöltenék itt egy kis időt az biztos.

14. Japán

Ha már sterilség, akkor annak az alfája és omegája Japán. Egy ország, amit egyszerre utáltam és imádtam, és talán az egyik legemlékezetesebb élményem lesz ezalatt az út alatt, de ezt majd az emlékek eldöntik.

• Látnivaló itt is, mint Indiában, mindenhol van. Indulás előtt feltétlenül kell készítenünk egy útitervet, mert túl sok dolog van, amit látni kell, és mindegy, mennyi időre jövünk, nem lesz elég. Csak Kiotóra és környékére rá lehet szánni két hetet, de ez Tokióra is igaz. Elég csak sétálgatni egy városban, hisz nekünk annyira új az egész, hogy egy unalmas faluban is el tudunk tölteni egy időt. Japán a világ legbiztonságosabb országa, így nem kell figyelnünk semmire, csak hogy lássuk, amit meg akarunk nézni. Tükörsima minden út, így a lábunk elé sem kell folyamatosan bámulni, mint Indiában, tényleg csak a nézelődésre koncentrálhatunk. A közlekedés egészen kiváló, mindenhova megy valami kötöttpályás dolog, de a busztól sem kell megijedni, mert bár sokáig tart azzal eljutni A-ból B-be, de kényelmes. Minden metrómegállóban meg forgalmasabb helyen tudunk információt kérni valakitől, de az utastájékoztatás egyedülálló, csak meg kell szokni. A nagyon forgalmas helyeken bajban lehetünk elsőre, hogy megtaláljuk, amit keresünk, ezért mindig számoljunk rá időt, hogy kicsit eltévedünk. Minden turistahely könnyen megtalálható, és az odajutás sem okoz gondot.
• Az emberek furák, és ezzel még enyhe voltam. A szolgáltatószektorban, mindenki túlságosan kedves, de olyan mű az egész, mintha egy Black Mirror epizódból jöttek volna (S03e01). Angolul alig beszél valaki, de így is megkérdezhetünk bárkit, mondjuk, hogy igazítson útba, mert senki nem fog minket elhajtani, és addig nem nyugszanak, amíg nem segítettek nekünk. Szégyen-alapú a társadalom, szóval senki nem magával foglalkozik, hanem hogy mások előtt nehogy szégyenben maradjon, így pl itt a beteg emberek viselnek maszkot, hogy meg ne fertőzzenek másokat, nem káromkodnak, mert az szégyenletes, és nem mondják, hogy „nem tudom”, stb. Igazi baráti beszélgetésekre viszont ne számítsunk, mert zárkózott emberek, bár minket meghívtak szocsuzni helyiek. A fiatalok itt is nyitottabbak, mint az öregek, a milliónyi bár egyikében könnyedén találhatunk magunknak beszélgetőpartnert, nekem nem okozott gondot a kapcsolatteremtés. Sok fura alak van azonban az utcákon. Senkit nem érdekel, hogy öltözködik a másik, ami érdekes dolgokat tud eredményezni. Ne lepődjünk meg ha Hófehérke ül mellettünk a metrón. Hosszasan lehetne elemezni az itt élők lelki világát, és hogy mit miért csinálnak, de Japánból kb. mindenről nagyon sokat lehetne írni.
• A szállás és az evés is, mint minden, iszonyat drága. Mindenki utazik, ahogy akar, de a Couchsurfing, az Airbnb és a Hostelworld tűnnek egyedül számunkra kifizethető opciónak. Mivel rengeteg fiatal turista jön az országba, a CS nagyon nehéz, hiába van sok tagja itt. Érdemes megpróbálni, de időpocsékolás szerintem. A másik kettő opció már annál vonzóbb. A Hostelek tiszták, és kényelmesek. Hiába vagyunk tízen egy szobában, úgy rendezik be az egészet, hogy abszolút nincs rossz érzése az embernek. Ami problémás, a szállások megtalálása. Mivel címek nincsenek, vagy legalábbis utcanevek nem, külföldiként megtalálni, főleg egy Airbnb szállást a lehetetlen, és a kurva nehéz között van valahol félúton. Figyeljünk rá, hogy nagyon részletes, lehetőleg fényképekkel ellátott tájékoztatót kapjunk a szállásadónktól. GPS használata elengedhetetlen, jó, ha szerzünk egy sim kártyát, vagy egy hordozható internet hot spotot (utóbbi olcsóbb). Ezzel még az evés-ivás is könnyebbé válik, mert annyira elképesztően rengeteg hely van, hogy a bőség zavarában könnyű éhen maradni. Menjünk olyan helyre, amit valahol ajánlanak, mondjuk a Tripadvisoron, de az eldugott kis lyukakban is lehet kiválóakat enni. Minden kivétel nélkül biztonságos, így nem kell arra ügyelnünk, hogy valahol nem megfelelően bánnak az étellel, és bajunk lesz. Ami az italozást illeti, már más a történet. Itatóból is végtelenhez közeli mennyiség van a nagyvárosokban, de mindenképp nézzünk utána, hova akarunk bemenni, mert iszonyat lehúzós helyek vannak. Ami a helyieknek teljesen természetes, mint például, hogy leül melléd egy lány beszélgetni, aki a bár alkalmazásában áll, és itat téged, meg magát, majd te fizeted a számlát, az nekünk sokkoló lehet, de itt ez is egy szolgáltatás. Mindenképpen olvassunk a japán bárkultúráról, mielőtt belevetjük magunkat az éjszakába.
• Az árak csillagászatiak. Nem tudom, hogyan lehet viszonylag olcsón kihozni egy japán utat, de szerintem lehetetlen. Csak költőpénzre számoljunk két hétre félmilliót, és akkor nem élünk nagy lábon. A tömegközlekedés és a boltban való kajavásárlás sem csökkenti sokkal a költségeinket. Persze ez a fenti összeg faragható azzal, ha tényleg nem járunk el sehova, nem megyünk be ahová belépőt szednek (sehova), Couchsurfingelünk, és éjszakai busszal utazunk, de gondoljunk bele, érdemes-e így eljönni ide. Minden annyira más, mint otthon, hogy botorság lenne instant tésztát enni végig és ingerszegényen élni, és nem szórakozni.
• Visszajönnék? Inkább nem! Amit akartam, megnéztem, de egyszerűen nekem nem ér ennyit ez az egész. Egyszer kifizettem ezt az összeget, de még egyszer nem fogom. Ha valami miatt rám szakad egy bank, és nem fog érdekelni, hogy mi mennyibe kerül, biztosan visszatérek, mert gyönyörű hely. Végtelenül örülök, hogy láttam, amit láttam, érzésem szerint utoljára volt esélyem úgy megcsinálni ezt az utat, mint ahogy megcsináltam. Vagy szervezett úttal jöjjünk ide, vagy legyünk fiatalok és kalandvágyók.

A mondat, amivel a japán részt lezártam, vonatkozhatna az egész utamra. Most éreztem úgy, hogy még ezt így meg tudtam csinálni, ahogy megcsináltam. Pár év múlva, családdal ez már lehetetlen lesz. Sok olyan dolog van, amit esetleg máshogy csináltam volna, így megnyújthattam volna az egészet (például megkerülni Tibetet, és abból a pénzből Kínában eltölteni 2 hónapot, vagy 1 hónap Japán helyett 3 hónap alatt Dél-kelet Ázsiát beutazni), de semmit sem bántam meg. Mindent szerintem a legjobbkor néztem meg, mert szerintem a közeljövőben nagy változások lesznek a világban, és a legtöbb helyre bármikor vissza lehet térni. Ami kimaradt, marad egy következő, ezúttal már biztonságosabb utazásra.

A blognak ezzel nincs vége, mert nem tudok sokáig a seggemen ülni, így biztosan elindulok megint, ráadásul ennek az útnak sincs még vége, Grúziáról és Örményországól még egy szót sem írtam, de még nem tudom, ezekről fogok-e, illetve, hogy hova fogok még eljutni az elkövetkező pár hétben, mert tervek vannak, de jelenleg más van a prioritási listámon…

…Bár holnap irány a Kaukázus hegyei és Kazbegi