2016.02.07 - Dohuk, Irak

Életemben nem blogoltam, naplót is összesen 2 napig sikerült folyamatosan vezetnem valamikor tinédzserkorom elején még. Kb ezt is tekintem gondolataim papírra vetésének csúcspontjának eddigi életem során.

Utazni viszont sokat utazom, jelenleg sem Magyarországról írok, hanem egy eldugott iraki kisvárosból, ahol az elmúlt 6 hónapot töltöttem. Fizetést nem kapván eddig, úgy döntöttem, itt az ideje megint élni egy kicsit és nem beleugrani egy új munkába valahol, hanem világot látni, egy olyan részét, amit eddig nem sikerült. Ennek a blognak gyakorlatilag egyetlen célja, hogy ezt az utat dokumentáljam, főleg magamnak, mivel, ha sikerül összehoznom, annyi új információ fog érni, nagyon rövid idő alatt, hogy félek, az út közepén már azt sem fogom tudni, az elején hol jártam.

Szóval felvértezve a fent említett kimagasló napló írói tudásommal, úgy döntöttem megpróbálok egy napi szinten vezetett, élménybeszámolót tartani. Hogy menni fog-e, nem tudom, de igazából még azt sem, hogy egyáltalán útnak indulok-e mert addig sokminden történhet még (új munka, stb). 

Ha már így belemelegedtem az írásba, azt sem ártana tisztázni mi ez az út, ami eddig csak a fejemben létezik, de nem telik el nap, hogy ne néznék utána valami apróságnak, szóval mondhatjuk, hogy már szervezés alatt van.

A terv első szakasza egyszerűnek tűnik, Budapesten felszállok egy vonatra és elindulok Krakkó felé, onnan Varsóba, majd a három Balti állam, Litvánia, Lettország és Észtország után áthajózni Helsinkibe.

A kaland második, egyben érdekesebb része itt kezdődne, mivel Skandinávia többi részén már jártam, beleértve Lappföldet is, így a finn fővárosból egy irány marad, kelet. Így adódik értelemszerűen úticélként Szentpétervár, majd onnan Moszkva. Ha már Moszkva akkor végül is el lehet onnan vonatozni Szibérián át, Mongólián keresztül Pekingbe, szóval miért ne? Újdonsült barátnőm félig orosz származású, szóval sokat segíthet nekem az út közben felmerülő nyelvi nehézségek leküzdésében, ami eddig mindíg visszatartott attól, hogy nekivágjak ennek az útnak.

A részleteket körülbelül eddig tudakoltam meg, az agyamban a napi bontás is megvan már, meg, hogy mit érdemes megnézni. Viszont ha az ember egyszer eljutott már Pekingbe, akkor kicsit szét kéne nézni Kínának azon a részén is, meg ott van ugye a Csinghaj-Tibet vasútvonal, amit a világ nemtom hányadik csodájaként szoktak emlegetni, és ha már ott van, akkor végig is kéne menni rajta. Tibetből meg nem érdemes ugyanazon az útvonalon visszamenni szóval akkor már inkább Nepál.

Innentől vesz egyenlőre az egész a ködös jövőbe. Terveim szerint 50 nap alatt érnék el Pekingbe, onnan minimum 2 hét alatt Nepálba, ahonnan átmennék Indiába, ahol viszont el kell majd döntenem, van-e tovább. Indiában sok ismerősöm van, így ott biztosan szétnéznék, főleg a nyugati parton, de ha időm és pénztárcám engedi, akkor meg sem állnék Burmáig, majd onnan az Indokínai félsziget és Indonézia bebarangolásáig. Ezzel el is lennék év végéig, feltéve ha legkésőbb nyár elején sikerülne elindulnom.

A fent leírtakat szeretném szigorúan földön és vízen végigcsinálni, bár tudom, hogy lesznek rövidebb szakaszok, ahol az időkorlát, vagy a bürokrácia miatt kénytelen leszek repülőre szállni. A költségeket célom olyan alacsonyan tartani, amennyire csak lehet, de ez nem csökkentheti a túra élvezeti értékét, szóval, nem fogom túlélősre venni a formát. Szálláshelyek tekintetében szeretném a Couchsurfinget és az Airbnb-t használni, amennyit csak lehet, szigorúan útközben szervezve a tartózkodásokat, hogy így megmaradjon a szabadság érzete, ne határoljanak be szobafoglalások, és időpontok.

 dióhéjban ennyit indulásnak. A következő bejegyzést csak akkor írom meg, ha már valami konkrétum is van, és kezdenek összeállni a dolgok. Remélem, lesz következő bejegyzés...