Krasznojarszk - 2016.07.08

A tegnap esti kaland után mondanom sem kell, hogy az egész vonatutat végigaludtuk, így kipihenve sikerült megérkeznünk Krasznojarszkba, ahol a következő két napo fogjuk tölteni, csak holnapután reggel 3-kor megyünk tovább, köszönhetően a vasútnál alkalmazott időszámításnak. Mindezt tehetjük egy olyan városban, ahol a megállásnak csak annyi értelme van, hogy ne egyhuzamban 2 teljes napot töltsön az ember vonaton. Ez az első dolog amit nagyon megbántam, mert inkább a Bajkál mellett töltöttem volna el a holnapi napot, de ez van. Viszont cserébe beáldozom Irkutszkot, nem érdekel több orosz város, azt a napot inkább füstölt hal evésével és napozással fogom tölteni.

Ahelyett, hogy leírnám, mennyire nincs Krasznojarszkban semmi, inkább arról beszélnék, hogy hogyan sikerült megint időutaznom viszonylag kevés pénzért. Ha az ember a 80-as 90-es évek Magyarországára szeretne valami perverz okból kifolyólag visszautazni, nem kell mást tennie, mint eljönnie Krasznojarszkba. Az egész város úgy néz ki, mintha régi otthoni felvételeket néznénk. Az autóbuszpályaudvar talán ami a legjobban fejezi ki az egészet:

Úton-útfélen bódékba lehet botlani, ahol a gumicsirkétől a kebabon át a tenyérjóslásig minden megtalálható, mindez párosítva a 90-es évek elejei Euro(trash) popzenével. Amúgy zeneileg az egész országra az jellemző, hogy a 2 Unlimited, Ace of Base, meg a hasonló formációk együtemes zenéi, vagy az ezekhez megszólalásig hasonló orosz borzalmak bömbölnek minden hangszóróból. Viszont Krasznojarszkig kellett jönnöm, hogy azt lássam, hogy a Lenin szobor alatt egy jobbkormányos autó összes ajtaját nyitva tartva egy társaság valami beazonosíthatatlan cuccot vedelve üvöltő DJ Bobo-ra csapasson. Tegyük ezt össze a velük szembelevő park sétányán található bódésorok díjhorgászós-célbalövős-nyalókaárusos látképével , és meg is van időutazásunk végcélja: Siófok, 1996.

Az egyedüli utcai árus, ami izgalomba hozott minket, a hússütő volt. Valami örmény faszi sütötte a fél csirkéket, saslikokat és szelet húsokat a buszpályaudvar körül. Sikerült nála úgy bezabálnunk, hogy mozdulni alig bírtunk, részemről letoltam fél kiló birkahúst, meg 14 darab pelmenit, így érthető is, hogy a padról való felálláshoz be kellett durrantanom egy fél deci vodkát.

Hálistennek, mint fentebb említettem, városnézésre nem kellett sok időt fordítanunk, így lementünk a Jenyiszej partjára sétálni és üldögélni. A sétány egyébként nagyon szép, bár szerintem 20 éve nem nyúltak hozzá, így nem túl turista csalogató. Tanulhatnának ők is Tyumen pédájából, csakúgy, mint Novoszibirszk. Nem értem, milért nem lehet beruházni egy nem túl nagy összeget abba a részbe, ahol a városiak nagyrésze a szabadidejét tölti. Egy darab új beruházást fedeztünk fel az egész folyóparton, ami egy gyalogos híddal összeépített kilátó, éttermekkel és összeköttetéssel a város fő parkjával, ahol a fent említett bódécunami kapott helyett. A kilátóból amúgy ezt látni:

Este még a lányok (barátnőm, és a házigazda) nótáztak kicsit, én pedig élveztem az ablakomon beszűrődő Life is life-ot az Opustól, amit a parkolóban péntek este vodkázgató fiatalok döngettek, csakhogy feltegyék a retro napomra a pontot.

Holnap hátonfevés, seggvakarás, mert éjszaka irány Irkutszk.